Irodalmi Szemle, 2012
2012/10 - IRODALMI SZEMLE - Gál Sándor: Kitágult nap 9 — ,, Hemzseg bennem a sok ellentmondás A nemlét felé; Vasárnap; Párhuzam (naplójegyzetek)
GAL SÁNDOR Kitágult nap 9. „Hemzseg bennem a sok ellentmondás” Amióta befejeztem A mintha mindig alkonyat lenne c. kötetet, sokáig nem tudtam eldönteni, hogy mivel folytassam az írást. Hogy melyik elképzelésem feldolgozása legyen a következő... Tele voltam bizonytalansággal és valamiféle tétovasággal. Feltehetően el kell telnie bizonyos időnek, hogy az elvégzetteket magamban is végleges érvénnyel lezárjam, s hogy megérlelődjön a következő vállalás prioritása. Azonban a végleges döntés előtti átmeneti időt is ki kell töltenem. Erre, ugye, itt volna a naplófüzet, amely a fő sodortól ugyan távolinak tűnik, ám a maga valóságában akár a legfőbb sodornak is tekinthetném. Ha nem volna előtte, vagy vele párhuzamosan az „utolsó előtti” - a mindig utolsó előtti - verseskötet, jelen esetben A MOST immár szinte kész konstrukciója. Ezzel szemben azt is tudomásul kell vennem, hogy már nagyon hamar elfáradok, s hogy ez a fáradtság nem csupán a mindennapi fizikai és szellemi munka következménye, hanem az elmúlt háromnegyed század alatt elhasználódott szervezet törvényszerű leépülésének természetes és kivédhetetlen következménye - is. S az is lehetséges, hogy mindez egyféle ráadás Thomas Mann korábban már idézett felvetésére! Vagyis azzal a tudással kell vállalnom minden napomat, hogy lehetőségeim a munkára egyre csak szűkülnek majd. És egyszer szembekerülök majd azzal a ténnyel is, hogy nem lesz erőm a folytatáshoz. De hogyan lehet ezt megélni? Hogy elfogynak a gondolataim...(?!) Nagyon elbizonytalanodtam magammal szemben. Hogy az ösztönök és az értelem egymásnak feszülő mozdulatait meddig képes az ember fegyelemmel viselni?! Hogyan és mikor következik el az a pillanat, amikor a döntés meghozatala nem kényszer, de akarás lesz - önmagam pusztulásának az akarása... Tétovaságom vagy bizonytalanságom ellenpólusa pedig az, hogy az utóbbi hónapokban rengeteg jegyzetet készítettem mindenféle megírnivalómról. Mintha egy egész század elrendeznivalója omlott volna rám vagy elém. Hamarosan neki is látok a jegyzetek rendbetételének, hogy lássam, hányadán állok magammal, s hogy ebből a kuszalék-halomból mi az összefoglalható. A többit azután - de mikor?! - majd eldöntőm... Mindezzel együtt az is megtörténhet, hogy így marad az egész, ahogy van... Néha a jövő már egyáltalán nem érdekel! Mert: ami nem lesz, miért érdekelne?! Hogyan lesz, ha nem lesz?
