Irodalmi Szemle, 2012
2012/10 - IRODALMI SZEMLE - Gál Sándor: Kitágult nap 9 — ,, Hemzseg bennem a sok ellentmondás A nemlét felé; Vasárnap; Párhuzam (naplójegyzetek)
Kitágult nap 9. 25 Tele van a fejem felesleges ostobaságokkal... Sötétség, és sötétség... Pedig most nem sürget senki és semmi. Még a közeledő elmúlás sem. Valóban: ebben a pillanatban a halált sem találom félelmetesnek. Meglehet, véglegesen fatálissá öregedtem. De lehet, hogy csak „hemzseg bennem a sok ellentmondás” (Montaigne). A nemlét felé 1 Elhatároztam, hogy „megkísérlem a lehetetlent”: visszahozni valamit onnan, ahol a sorsunk, történelmünk előbb-utóbb semmivé enyészik. Valamit haladtam is a valós mai és egykori hajnalidőben, de hogy a sok töredék-elem milyen egységgé áll majd össze - ha összeáll valaha is -, az megmondhatatlan. Mondom ezt annak ellenére, hogy belülről látom magamban minden kiterjedését, elágazásaival, ritmusával, színeivel, hangjaival és - igen! - csendjével együtt. Még a hajnalokat felkapó szél, vagy télidőben a hófúvásokat építő kavargás fehérségét is látom... Szóval, minden hozzávaló megvan bennem ehhez az egyik, utolsónak tűnő építkezéshez: kő, acél, habarcs, s a tetőszerkezet is, együtt a kéménnyel, amely felett ma is apám galambjai suhognak a felhők égi hullámai felé... Miért érzem azt, s folyamatosan, hogy sietnem kell? 2 Azt hiszem, elérkeztem a lassú (?) elmúlás zónájába. Ezt többféle tény is jelzi, amiből illene levonni a megfelelő következtetéseket. Pro primo: abbahagyni mindenféle szellemi és fizikai - tervezett, vagy nem tervezett - vállalkozást. Pro secundo: úgy karban tartani szellemi és fizikai kondíciómat, hogy az elmúlás pillanatáig képes legyek elviselni - önmagamat. Ami nem is tűnik valami könnyű feladatnak. Ugyanakkor jó lenne úgy gazdálkodni az idővel, hogy az értelmesen múljék bennem és általam - és szinte észrevétlen folyással. A leírtakból látható, hogy önző öregember vagyok - vagy azzá lettem -, aki már minden történés felelt áll, s nem a történések következményéről gondolkodik, hanem azok múlandóságáról. Hogy a hihetetlen hihetővé váljon, s ne az üres emelkedettség pátosza fedje az ember-idő lezárásának a teljességét. Mert esténként már úgy fekszem le, hogy bizonytalannak érzem a hajnal csodájának az elérkezését. A „jó éjszakában” nincs benne a „jó reggel” távolsága. Holott nemrégiben az alábbiakat írtam le: Minden egy-ember létezésében a Mindenség valósul meg maradéktalanul. A sejtek „ősrobbanása”, a tágulás, az „ősvalóság”. És ez nem idő kérdése - mert idő nincsen! Vagyis, folytathatnám a most emelkedő hold alatt azzal, hogy a Mindenség
