Irodalmi Szemle, 2012
2012/9 - SZEMLE - Gyürky Katalin: Létbe vágó pillanatok (Pavel Vilikovský: A gonosz önéletrajza)
SZEMLE 83 Kifordul, hiszen a sikertelen emigrá- lási kísérlete után fogva tartott s megzsarolt Jozef Karsten itt A per hősével ellentétben nem passzív elszenvedője a vele történteknek. Nagyon is aktívan szembeszáll a pártfunkcionárius Hálekkel, zsarolására „visszazsarol”, s a hatalommal folytatott sakkjátszmájának köszönhetően olyan irracionális folyamatok indukálódnak benne, olyany- nyira kezdi elveszíteni az önuralmát, hogy szinte rá sem ismer saját magára. Jozef Karsten irracionális lépéseinek valódi okára, kiváltójára azonban igazából csak a második történet, a Mária M. hosszan tartó súlyos magánya elolvasása után döbbenünk rá. S épp a „visszafelé olvasat” lehetősége, vagyis az, hogy a második történet tükrében értjük meg igazán az elsőt, utal a kötet tudatos felépítésére. A két történet elvá- laszthatatlanságának hangsúlyozására. Hiszen a két szöveg egymással is „játszik”. Amikor az első történet végén Jozef Karstenben tudatosul, hogy gonoszságot követett el: „az igazság megrázó pillanatában” (150.) megütött egy ártatlan kislányt, tettének okára valójában csak a második történet hőse, a nyugalmazott gimnáziumi irodalomtanár, Igor próbál választ találni. Úgy, hogy a gonoszság lényegét, eredőjét, fajtáit többféle élettörténeten keresztül elemzi. Megvizsgálja az általa csak Alkapó- nénak emlegetett Mária M. gonosztettét, aki, miután hatalmas összeget sikkasztott, családját faképnél hagyva nyomtalanul eltűnt, analizálja Goebbels, vagyis az általa Göbbinek becézett propagandaügyi miniszter élettörténetét, azt, hogy a fogyatékos, hendikepes alak vajon hogyan lett a gonosz hatalmi gépezet tökéletes kiszolgálója. Elemzi a sorozatgyilkos, Václav Mrázek indítóokait, miközben - egy önéletrajz megírásának tervével - saját magát is vizsgálja, hogy vajon ő képes lenne-e bármilyen gonoszságot, mondjuk erőszakot elkövetni. S ha a gonoszság minden fajtájára érvényes, általános magyarázatot - épp az esetek különbözősége okán - Igor nem találhat, egy ehhez szükséges tényezőre mégis rádöbben: hogy a gaztett elkövetéséhez mindig legalább két ember kell. Kell az elkövető, és kell egy másik személy, aki erre - tudatosan vagy kevésbé tudatosan - ösztönzi. (A műben a szereplők ilyen jellegű összetartozását hasonló hangzású vagy egymásra rímelő nevük is hangsúlyozza, s ezt a fordító, Hizsnyai Tóth Ildikó mindvégig remekül érzékelteti). Alka- póné mellé kellett a férj, Alkapó, akinek a folyamatos félrelépéseit feleségének valahogy meg kellett torolnia. Göbbi se lehetett volna meg Hitler nélkül, hiszen a miniszter - magukat rendkívül sajátos módon a Jézus-Júdás kettőshöz hasonlónak érezve - csak a Führer rábólintá- sára tudott ideológiát gyártani a hazugságretorikájához. S bizony Karsten „visszazsarolásához” is szükséges volt Hálek, hisz a titkosrendőr aljas szándékai nélkül Karstenből valószínűleg soha nem jött volna elő a gonosz. Igor, azaz Gogó mellé pedig épp fordított értelemben szükséges az öreg Egó, aki képes ellensúlyozni elemző barátja szellemi értelemben vett „túlkapásait”. Igor okfejtései tehát az első kisregényre vonatkozóan, visszafelé is igazolják a gonoszság egyik alapvető ősz-
