Irodalmi Szemle, 2012
2012/9 - SZEMLE - Görözdi Judit: Grendel-variáció a történetkreálás esetlegességéről (Grendel Lajos: Távol a szerelem)
72 SZEMLE azon kritériumának sem felel meg egyértelműen, hogy vissznézetből egybelátná az életanyagot. Hogy miért tartom mégis az életút-narratívát a szöveg alap- struktúrájának, némi elemzéssel próbálom igazolni, amely az elbeszélőt és az elbeszélés időrelációit figyeli. A szöveg harmadik személyű elbeszélőt alkalmaz, aki történetmesélés közben a főszereplő Rudi tudatát teszi áttetszővé: az ő emlékein, információin, gondolatain, szándékain, értelmezésein keresztül ismerjük meg a részleteket, ami akár szokványosnak is tekinthető megoldás. Az elbeszélés hangneme azonban gyanakvást ébreszt, mivel a háttérben meghúzódó személytelen elbeszélő imitt-amott személyes kommentárt fűz elbeszélésébe, sőt váratlanul átcsap első személyűbe, arra ösztönözve az olvasót, hogy próbálja azonosítani. Az azonosítást a szöveg nemigen segíti vagy egyértelműsíti, egy éttermi jelenet leírásakor alkalmaz egy olyan külső-belső szemszögváltást, ami véleményem szerint az egész kisregényre is érvényes (lehet): „Igen, Rudi mosolygott Rudin, mintha egy személyből két személy lett volna” (65.) - hangzik a szemszögváltás indoklása. A harmadik személyű elbeszélő azonosítására is ez kínálkozik: az elbeszélő szubjektum saját belső életanyagára kívülről, mintegy a távolságtartás rálátásával próbál tekinteni; úgy beszél önmagáról, mint egy harmadik személyről, hogy az emocionális élményanyag ismeretében, de annak terhe nélkül lássa egyben élete eseményeit és azoknak az életút alakulását befolyásoló vektorait. A harmadik személyű elbeszélőnek Rudi önmagán való kívülhelyeződéseként értése egyben arra is magyarázattal szolgál, hogy a nar- ráció nem logikai rendet követ, hanem az emlékezést és asszociatív kapcsolódást, tehát a tudat belső működési formáit érvényesíti (Rudi kívülről beszél, de nem tudja kijátszani saját belső világa törvényszerűségeit). A kisregény a főszereplő életét három időmetszetben mutatja be: kamaszkorban, amikor Erikába beleszeret; ifjúkorban, mikor az Erikával kapcsolatos terveit feladja; majd hanyatló férfikorban, fia érettségije idején, mikor hírt kap Erika hozzá fűződő (sírig tartó!) érzelmeiről. Az elbeszélés ideje hangsúlyosan az ifjúkori történetsíkhoz kötődik, ott zajlik le az a fordulat, amely indokolja az előzmények lehető legpontosabb felidézését, majd ahhoz kapcsolódik mintegy epilógusként a fordulat konklúzióit tárgyaló rész. Az „epilógusfejezet” nélkül egy szokványos szerelem történetét adná a könyv: a megismerkedés varázsával, remények ébredésével, majd kihunyásá- val, amelyből akár több is van ki-ki életében. Az egész életutat egybelátó idősebb kori vissznézet emeli ezt a konkrét szerelmet központi jelentőségűvé, láttatja benne Rudi élete kiteljesedésének valamiféle perspektíváját, pontosabban annak elmulasztott/elbukott lehetőségét. Ahogy a szöveg fogalmaz: „...a nehézségi erőt, [amit Rudi] elveszített” (81.). Amire Grendel Lajos kisregénye vállalkozik, az mégis több, mint az életút- narratíva alapstruktúrájának fikcióbeli, irodalmi eszközökkel átkomponált érvényesítése. Valódi kérdése az, felállítható- e egyáltalán érvényes életút-narratíva. Kihámozható-e az időben szertefutó em
