Irodalmi Szemle, 2012

2012/1 - FORDULÁSOK - Csanda Gábor: Hit, haza — elfordulások (esszé)

Hit, haza - elfordulások

71

ményekkel veti össze, vagyis innen nézve inkább szociológia. Vizuálisan is: csaknem minden szöveg táblázatok és grafikonok tucatjából s ezek értelmezéséből áll.

Ennél is összetettebb a könyv, ha a célközönségét, megcélzott olvasóit próbálom felmérni. Cyril Valšík tanulmánya (A gyermekirodalom és az olvasói érdeklődés sajátosságainak kérdésköre fejlődési-pszichológiai szempontokból) például azt vizsgálja, milyen könyveket olvasnak a hatodik-kilencedik osztályos tanulók, milyeneket nem szeretnek olvasni, mi az (ezekben a könyvekben), ami tetszik nekik, s mi az, amit nem tartanak (bennük) érdekesnek. Tanulmánya végén pedig egyebek közt megjegyzi: „.. .következtetéseink reményeink szerint a szerzők és a könyvkiadók számára is hasznosak lesznek, nemkülönben a pedagógusok és a szülők számára.” Itt a szerzőn pár percig elgondolkodom, vajon e társadalomtudományi diszciplínák által rögzített eredményekkel megy-e valamire; nem valószínű, mint ahogy az se, hogy kezébe kerülne a szóban forgó tanulmány. Ennek egyik táblázata szerint (Válaszok százalékban arra a kérdésre: „Minek kell a könyvben lennie, hogy tetsszen neked?”) a könyvben ehhez nem szükséges: a gyilkosság; a jelenkor; valamint hogy róluk is szóljon - fiúk és lányok bontásában az összes fölsorolt korcsoportban csaknem mindenütt nulla százalék. A vizsgált minta szerint ezeket nem tartották fontosnak a könyv tet- szési indexére vonatkozóan a nagyjából (visszaszámolok) 1951-1954 között születettek a hatvanas évek derekán. A humort is alig néhányan, illusztrációkat szinte senki. A leginkább fontos kellékek: feszültség, izgalom (toronymagasan), fokozás (fokozó- dóan: a kor előrehaladtával egyre inkább fontos), érdekesség. Ugyanez számos más (tematikai, szerzői, műfaji stb.) bontásban. Például kiderül, hogy a legkevésbé szerethető olvasmánytípus a „szovjet szerzők müvei”. A szerző szerint ez a korábbi, „Ami szovjet, az tökéletes” felfogás kritikátlan továbbélésének következménye, le kell vele számolni, ahogy a Fučík-jelvénnyel is. Az én alapiskolás koromra mindenesetre már kezdtek vele leszámolni: Timur és csapata még volt (én legalábbis háromszor olvastam, sőt télen el is játszottam), Fučík-jelvény már nem volt. Cyril Valšík nagyra értékeli, hogy a több mint egy évtizedes űrt követően „volt bátorság” Kari May indiánregényeit újra kiadatni; mint írja, a felmérések eredményei azt igazolják, hogy a döntés szükséges és hasznos volt, hiszen „a felnövekvő ifjúság imádja”.

Napokig olvastam Jozef Rosina tanulmányát (A tanulók termelőmunkájának pszichológiai problémái), mert érdekelt, volt-e különbség a közvetlen előttem járók - úgy hívtuk - brigádmunkája és a mienk között. Nem volt. Ezt a tanulmányt nem olvasták az illetékesek, vagy olvasták, de eredményeivel és tanácsaival már nem tudtak mit kezdeni.

Az egyik legtöbbet lapozgatott fejezetem Július Boros tanulmánya: Megjegyzések a tudományos világnézetre való neveléshez. A szöveg homlokterében a tudományos világnézet iskolai terjesztésének hatékonysága áll, de szerencsére nem erről szól. Hanem a hitről és a vallásról. A kérdőíves felmérés 1959 és 1961 között készült, a benne szereplő „tanulók” zöme 1941-ben született, s akkor épp egy zólyomi, losonci vagy besztercebányai szakközépiskolába járt. Néhány eredmény: az érettségizők 45,7%-a fontosnak tartja a vallást (30,4%-a nem tartja fontosnak). Szüleik (ha mun