Irodalmi Szemle, 2012
2012/1 - FORDULÁSOK - Csanda Gábor: Hit, haza — elfordulások (esszé)
72 Csanda Gábor kások): 48,4%-uk hívő (mind az apa, mind az anya), 1,5%-uk nem hívő; ha földművesek: 59,4% (nem hívő földműves szülei senkinek se voltak); hivatalnok szülők: 30,6% (nem hívők: 6%), termelőszövetkezetben dolgozó szülők: 59,3% (3,1% kilépett az egyházból; de nem hívők itt sincsenek). Hasonló eredmények olvashatók ki abból a táblázatból is, mely a „Részesültél-e otthon vallási nevelésben?” kérdésre adott válaszokat osztályozza a szülők foglalkozása szerint. A válaszlehetőségek: igen, részben, nem. A nem-et sem a földműves, sem a termelőszövetkezeti szülők gyerekei nem választották (202-ből egy se). Július Boroš a tanulmánya végén kénytelen is hümmögni: sajnos, mint az ábra is mutatja, a tudományos világnézetre való nevelés az iskolákban nem hatékony. Szerinte ennek két oka van; egyrészt „az iskolákban nem szerveznek elegendő, természettudományos kísérleteknek szentelt estet”, másrészt „kevés az olyan vitadélután vagy est, melyeken az alábbi kérdéseket taglalnák: »Mért fordultunk el a vallástól?« vagy »Hogyan lettem ateista?«”, végül ha mégis akadnak ilyen rendezvények, „azokon legtöbbször csak »papolnak« ezekről a témákról”. Nem valószínű, hogy a mi iskolánkban végeztek hasonló fölmérést, ilyen témában biztosan nem. Arra emlékszem, amikor fölmerült, hogy - nálunk így nevezték az úttörőt — hamarosan pionírok leszünk, s a tanító nénink megkérdezte, ki szeretne pionír lenni. Persze, ki ne szeretett volna? Annál nagyobb volt a kollektív döbbenet, mikor kiderült, hogy nem mindenki karja lendült magasba; tudniillik, s ez mint indok már magának Hubay Máriának a tanító néni elhült kérdésére (Jézusmária, Marika, miért nem?) adott válaszából derült ki: mert én hittanra járok. Hát ha így állunk, akkor érthető, mondta a tanító néni, s akkor bizony hiába is akarnál, nem lehetsz pionír; sajnáltuk is Marikát. Én biztosan, mert olyan rendes ember típus volt, szerény és szorgalmas, ha valakinek járt volna a pionímyakkendő, neki biztos. Persze, én is csak addig sajnáltam őt, míg kiderült, hogy én se lehetek. (Nem jártam hittanra.) Merthogy rossz vagyok és rosszul tanulok. Azt hittem, vicc vagy intő jellegű fenyegetés (nem voltam rossz, és nem tanultam rosszul), de az ünnepélyes avatáson, melyre a Slavín nevű hatalmas és hősi emlékmüves márványtéren mind felsorakoztunk, és velünk szemben mind az iskola már pionírjai, sőt SZISZ-tagjai, sőt a szülők, beleértve a szülők és az iskolabarátok szövetségét is mind felsorakoztak, nos, ott valóban eggyel kevesebb nyakkendőt kötöttek a mi egy sorunk fejeinek nyakába. Pedig sejthettem volna, hogy nem véletlenül állítottak utolsónak a sorba, s akkor még a kandi kamera performansza sem volt ismert - mindenesetre olyan váratlanul ért, hogy elkeseredetten sírtam, és nem voltam megvigasztalható. Azzal sem, hogy majd hajó leszek és jobban tanulok, mondjuk, egy fél év elteltével, az iskola Lenin-szobájában nekem is a nyakamba kötik. Mivel Marikának a ceremónián sem kellett részt vennie (hivatalosan: nem vehetett részt), akkor úgy éreztem, van az osztály, aztán van a Marika, s végül vagyok én. Ma már tudom, hogy a szerkesztést Isten is a magamfajta köztes kategóriának találta ki, mert a szerkesztő úgy része egy csapatnak, hogy mégis egyedül dolgozik. Legföljebb könyvek közt. Jozef Vida tanulmánya (A kamaszok érzelmi életének és szociális viszonyainak