Irodalmi Szemle, 2012
2012/9 - PRÓ ÉS KONTRA - Mislay Edit: „Súlya legyen a szónak" (beszélgetés Aich Péterrel)
„Súlya legyen a szónak" 69 viselt polgári értékrend, erkölcs Önnek is nagyon fontos, és fájdalmas hiányként éli meg, hogy a mai világból ezek az állandónak tartott értékek egyre inkább kivesznek. Mennyire tartja világunkban életképesnek a polgári értékrendet? Mi lehet a kiút? Talán a szeretet, amely írásaiban mindig olyan fontos hangsúlyt kap? Ez lehet a magyarázata annak, hogy hősei között gyakran jelennek meg magányos, kallódó, elveszett figu rák?- Lehet, hogy a figuráim magányosak, elveszettek, de nem adják föl, keresnek! Ez fontos! A megoldás nem a nagy nyereség a lottón; a megoldás elsősorban bennünk van, ott kell keresni. Végül minden a fejünkben dől el. A jó irodalom ilyenolyan módon ezt sugallja. Vagy nézzük akár Michelangelo Dávidját: Góliáttal való harca előtt még alig ismerik és gyengébbnek tűnik ellenfelénél, mégis mennyi belső erőt, nyugalmat, kiegyensúlyozottságot sugároz! Vagy vegyük Beethovent, aki teljesen süketen Írja meg csodálatos IX. szimfóniáját. Ez az, ami érdekes. Ez a mélyből előtörő élni akarás, ez a törekvés a pozitív felé. Az irodalomban is sok az ilyen példa, hadd említsem Romain Rolland kis remekét, a Pierre és Luce-t: körülöttük hiába tombol az emberek legrútabb találmánya, a háború, ők tiszta szívvel kiállnak ellene a maguk gyönyörűséges szerelmével. Szó szerint azonban nincsenek írói példaképeim, mestereim. Rengeteget olvastam, volt idő, amikor sorra olvastam Móricz Zsigmondot vagy Gárdonyit, s volt, amikor egymás után olvastam az amerikaiakat (már ami hozzáférhető volt belőlük) vagy Anatole France-ot, bizonyára sokat is tanultam tőlük, de sohasem próbáltam utánozni őket. Még Márait sem tartom példaképemnek, mert bár tényleg tüneményes író, mint már említettem, túl későn találkoztam vele. Jellemző volt a kommunista világra, hogy egy ilyen írót egyszerűen le- és kitagadtak. Persze nem ő volt az egyetlen. Nem is kell messze menni: itt van Dominik Tatarka, a szlovák irodalom egyik legcsodálatosabb írója, de mivel nem volt hajlandó bocsánatot kérni 1968-as szerepléséért, kiátkozták. Márai polgári, értelmiségi értékrendje egyébként azért is áll hozzám közel, mert magam is abban nőttem föl. Ez nem népellenes, vagy fölszínes, netán dzsentri volt, ahogyan azt a kommunista világban szerették láttatni, hanem olyan emberi értékek képviselete, amely nem kizárólag a városokban kialakult polgárság értéke volt: olyan értékeké, amelyeket már az ókori görögök is ismertek és becsültek, amelyek tehát egyáltalán nem újak, és azért maradtak meg, mert időállóak. Persze mindez csupán akkor érték, ha nem takarónak használjuk, hanem komolyan vesszük őket, s azért időállóak, mert az ember természetéből fakadnak. Az ókori görög értékrendnek a keresztény értékrend látszólag ellentmond, ám ez az ellentmondás valóban csak látszólagos, hiszen az emberiség mindenütt egyformán emberséges, a szeretet mindenütt egyformán fontos, s a gyennek mindenütt egyformán mosolyog. A kereszténység éppen e legfontosabb emberi értékre összpontosít: a szeretetre, s azt nem tudom egyszerűen csak „konstansnak tartott értéknek” betudni. Még a legelvetemültebb gyilkosnak is szüksége van szeretetre; az ember egyszerűen így van beprogramozva. Sajnos, másra is, hiszen gyűlölni és gyilkolni is nagyon jól tud. Mivel azonban tér-
