Irodalmi Szemle, 2012
2012/9 - PRÓ ÉS KONTRA - Mislay Edit: „Súlya legyen a szónak" (beszélgetés Aich Péterrel)
„Súlya legyen a szónak” 63 súlyt helyezett arra, hogy falura is elkerüljek, hogy ismerjem meg a falusi életet, amiért nagyon hálás vagyok, mert megtanultam érteni és értékelni az igaz embert, az egyszerű ember becsületét, emberségét. Ilyen értelemben az én polgári értékeim semmiben sem különböztek a falu értékeitől, ellenkezőleg. S csak úgy mellékesen, nagyon jól jött ez nekem, amikor tanítóként falura kerültem, és kiválóan megértettem magam az emberekkel. Ez persze azon is múlott, hogy engem is móresre tanítottak, s arra, hogy az embereket emberségük szerint ítéljem meg - a műveltség, a származás sosem volt döntő. Mindazt, ami a falusi közösségben oly természetesen működött, a különböző közös tevékenységek során, illetve munka közben vagy az egyes ünnepek során, polgári szinten én is megéltem. Ma már ezek a formák kihalóban vannak: a családi látogatások s a társas élet egyéb formái már alig élnek, ma már mindenki a számítógép és a tévé mögé bújik. A háború vége felé, majd az azt követő zavaros időkben - többek között - úgy vezették le a szüleim a feszültségüket, hogy házi hangversenyeket rendeztek. Csodálatos élmény volt számomra, s kitüntetés számba ment, amikor megengedték, hogy ezeken a zenéléseken én is jelen lehetek. S persze voltak gyerekuzsonnák és gyerekbálok meg házi bábszínház - mindezt ma már nyilvánosan, hivatalos szervezetek rendezik, számunkra ez akkor privát élmény volt, ismerősök jöttek össze rajtuk, s ez is aláhúzta, hogy nem tartozunk abba a többségbe, amely akár nemzetiségi, akár politikai szinten elnyelni kívánt bennünket. Ilyen élményt nyújtott később az Edl (Podjavorinská), illetve Torna (Zochova) utcai magyar iskola is. Nem volt ez elitiskola, de valóban a második otthont jelentette számunkra, s ez sokkal fontosabbnak bizonyult bárminél. Amit kiváló osztályfőnökeimtől: Huszák Laci bácsitól és I lavasnétól meg a többi tanítómtól kaptam, máig melenget.- Legutóbbi könyvének pozsonyi bemutatóján is említette, mennyire szoros érzelmi kapcsolat fűzte édesapjához, aki „ oltár iszentség” volt gyermekei számára, s akivel, noha már nincs az élők sorában, máig beszélget. Meséljen egy kicsit arról, milyen volt dr Aich Nándor. Mi a legfontosabb útravaló, amit tőle kapott? Különlegesnek tartja a kapcsolatot, amely önök között volt? A saját három gyermekével is e családi örökség jegyében igyekezett kialakítani a kapcsolatát?- Apám orvos volt, aki komolyan vette és szó szerint értette a hippokratészi esküt. Egészen addig, amíg teljesen be nem tiltották a privát rendelőket, több műszakban dolgozott: a betegsegélyzőnél, saját praxisában, s emellett még beteglátogatásokra is járt (régi ismerőseinél később is amolyan házi orvosként működött), s bizony, éjjel is többször föllármázták. Egyszer, évek múltán, véletlenül előkerültek a tanúvallomások, amelyeket apám zsidó páciensei írtak. A háború után minket is, mint magyarokat, ki akartak rúgni otthonunkból. Apám föhöz-fához kapott, csak hogy szülővárosában maradhasson. Ekkor még Dérer professzor is segített neki, aki kiállt mellette, mondván, az ilyen szakemberekre továbbra is szükség van. De ez sem volt elég, amiért apám, sűrű szabadkozások s bocsánatkérések közepette azon zsidó pácienseihez fordult, akiket a háború idején sikerült a transzportból orvosi igazolással kimen-
