Irodalmi Szemle, 2012
2012/8 - KONSTRUKCIÓK - Tóth László: Vonások: Aki kilóg - A múzsáik gyermeke - Bettes szerint a világ... (kisesszék Lehocky TeTézről, Lacza Éváról, Bettes Istvánról)
Vonások 87 mással cserélgetni talán már nem is képes, de azután rögtön fel is villan előttem versei értékelésének, értelmezésének, látásának egy másféle lehetősége is: ez pedig a szövegjáték, a szövegalakítás, a nyelvjáték és nyelvalakítás, ily módon pedig bizonyos értelemben a nyelvteremtés - s mivel a nyelv egyet jelent a személyiséggel is - és személyiségteremtés egyetlen módjának szinte az abszurdumig, az abszolútu- mig való kiaknázása. A nyelv Bettes groteszkjeiben, abszurdjaiban, stílusparódiáiban, dadáiban, halandzsáiban már önálló életet kezd élni, szinte már maga válik személyiséggé, illetve Bettes személyisége az elemeire - szavakra, szótagokra, hangokra, hangzásokra - bontott nyelvvé. Bettes a társadalom peremére vetett clo- chard-ból, clown-ból úgymond a nyelv bohócává vált, annak mutatja meg működését, hátulütőit, a mindennapos használatban nem is tudatosított szerkezetét. A Sír- paradicső ilyen értelemben egyszerre kezdő-, illetve végpont. Az emberi beszéd előtti dadogás-makogás, ütemes-dallamos nyelvjártatás, s az emberi nyelv és személyiség szétesését előrevetítő - vagy éppenséggel elfedő? - cirkuszi csinnadratta. De hát a vers, a költészet (szerepe) sem volt más (ős)eredeti értelm(ezés)ében, mint imamormolás, varázsszöveg, sámánkodás, artikulálatlan jajongás vagy éppenséggel kacagás. Lehet-e innen tovább? - ez itt (ténylegesen) a kérdés. S merre, hová? Én megértem: ez a világ annyira fáj, olyan elviselhetetlen - sejteti a költő hogy már csak vihogni, kacagni, nevetni, röhögni, sátáni mód iivölteni lehet rajta. Maga a cím pedig - Sírparadicső - nem tudom, pontosan mit jelent. Pontosabban, úgy látom, sok mindent jelenthet. Ott lehetett például a szó legelején a ’síparadicsom’ is. Ezt azonban mégsem hiszem, hisz még csak utalás sincs a kötetben e nevezetes téli üdülőhelyekre és sporttelepekre. Sírparadicsom mint ’sírkert’, a paradicsomkert mintájára? Fordított teremtés zajlana a szemünk előtt? Ez már benne lehet úgy-ahogy. Vagy dicső múltunk is megidézhető e szóleleménnyel? Igen, miért ne? S ahogy próbálgatom a lehetséges konnotációkat Bettes István versköteteiméhez, egyszer csak egy széles jelentésskála lendül mozgásba általa, egyszer csak egy tágas értelmezési mező szélesedik ki körötte. S már egyáltalán nem lényeges, mit jelent konkrétan e szó, illetve jelent e konkrétan valamit. Hiszen már benne vagyok a terében, együtt lélegzem, pulzálok vele. S egyszerre teremtődöm (újjá) Bettes szövegtelen szövegeivel, s együtt teremtem meg Bettessel az ő szövegeit. És pontosan ez (itt) a lényeg. Hogy mindkettő én vagyok, én leszek végül: a költő verseit újrateremtő s a költő szövegei által új életlehetőséget kapott olvasó is. De, lehet-e innen tovább? S merre, hová? Hová tartasz, ember... Quo vadis, klaun? A kérdésre Bettes válaszát (is) várjuk. Várjuk meg a kérdésre Bettes válaszát (is).
