Irodalmi Szemle, 2012
2012/8 - KONSTRUKCIÓK - Szalay Zoltán: A konstrukciók kikezdhetőségéről (könyvkritika)
SZALAY ZOLTÁN A konstrukciók kikezdhetőségéről A Hagyománytör(tén)és című kötetről Alighanem felettébb terméketlen lenne még csak belegondolni is, milyen metaka- tegóriába lenne sorolható az a kritikai írás, amely egy (kritikai) tanulmányt és az ahhoz fűződő kritikai hozzászólásokat összefoglaló kötetre kíván reagálni. Ráadásul, valószínűleg nehezen kerülhető el annak a gyanúja, hogy az illető kritika - tehát a kötet kritikája - szervesen kapcsolódik a kötetbe gyűjtött írásokhoz, és mintegy továbbviszi azok szellemét s az azok által kibontakoztatott vitát. Már ezekből a kérdésekből is látszik, a tárgyalt könyvhöz, amelynek címe Hagyománytör (téri) és, alcíme pedig Vita a „szlovákiai magyar” líra értelmezhetőségéről (szerkesztette: Csanda Gábor és H. Nagy Péter), nem könnyű a recenzensnek a bevett eszközökkel hozzányúlnia. Hat évet kellett várni, hogy a 2006-ban kezdődött ún. líravita - ezt a „becenevet” kapta a Szőrös Kő című, H. Nagy Péter főszerkesztő jegyezte folyóiratban kibontakozott vita - szövegei egy kötetben kerüljenek újra elénk, felidézve a korábban lezajlottakat. A hatéves csúszásról több ok miatt érdemes megemlékezni. Először, bárki kapásból megkérdőjelezheti a kötet időszerűségét: sehol a kötetben nincs megindokolva, miért kellett ennyi ideig várni a kötetbeli közléssel, mialatt a vitának helyet adó folyóirat egyszer már meg is szűnt, majd újra is éledt, és azóta jelentős mozgások mentek végbe az irodalomban (irodalmainkban). Mivel a vita egy 2006-ig tartó korszak „értelmezhetőségére” vonatkozik, a kötetet 2012-ben kézbe vevő olvasó okkal teheti fel a kérdést: az elmúlt hat évhez kapcsolódó meglátásokat merre kellene keresnie? Még ha a kötet nem is pótolhatta volna ezt a hiányosságot, szerkesztői szolgálhattak volna néhány támponttal az olvasó eligazítására a hatéves csúszást illetően. Másodszor, bár ez a felvetés kényszerű módon némileg rosszindulatú hozzáállást feltételez, e kiadói késlekedést akár a peremvidék irodalmának és irodalomértésének állandó, még saját magához képest is érzékelhető elmaradottságának a számlájára is írhatjuk (amiről, mármint erről a megkésettsé- gről, több helyen maguk a szerzők is beszélnek). Ha azonban ezt a rosszindulatú hozzáállást elvetjük, arra következtethetünk, a kötet szerkesztői valamilyen oknál fogva abból indultak ki, a 2006-2007-es vita és annak eredményei máig bírnak annyi aktualitással, hogy az olvasót a szövegek továbbgondolására ösztönözzék. Mindez talán annak is betudható, hogy a „szlovákiai magyar” irodalom létezéséről szóló kérdés közismerten kedvelt, már-már ki- meríthetetlennek tűnő témája — némi zsurnalisztikái jellegű rosszindulattal: gumicsontja - a szlovákiai magyar bázisú irodalomelméletnek (már ha, ugye, ilyesmiről is beszélhetünk egyáltalán). S a Hagyománytör(tén)és című kötet több pont-
