Irodalmi Szemle, 2012
2012/8 - KONSTRUKCIÓK - Márkus Béla: Megtalált önmaga (tanulmány Hogya György elbeszéléseiről)
70 Márkus Béla lágosít fel, nem magyaráz, holott még a megszólítás formája, a „Tudod, kedves barátom”, a megnevezetlenül hagyott valakihez, akár önmagához való fordulás is ezt a várakozást ébreszti fel. Ismételten eloszlatja viszont azt a bizonytalanságot, amelyik a minisztériumi látogatás valós vagy képzelt voltából fakad: „furcsa érzés álmomban megérezni, hogy álmodom” - siet értelmezni, hogy utazás közben, belealudva az olvasásba, esett meg vele minden. Szenderegve hallucinálta a miniszter ígéretét kérése teljesítéséről; ilyen állapotban kellett elviselnie a „hatalom arroganciáját” és egykori barátai panaszait, mennyire nehezen élnek meg a tanári, szerkesztői fizetésekből. Almában ítélkezett jól kereső, megelégedett nemzedékéről, amelyet a „jópofáskodó tehetetlenség” jellemez, a „lelki rothadás felső szintjé”-n áll, és „éppoly érdektelenséggel szemléli a magamfajtákat, mint a régiek”. A szöveg feszültsége onnan ered, hogy az álom világának, egy irreális állapotnak az érzékeltetéséhez Hogya a realizmus nyelvi formáit, szókészletét használja, de realista színezetűvé teszi már pusztán a karrierek, politikai vonzalmak tárgyalásával is. A Pillanatkép temetéssel riportjában a maga természetességével hat a társadalmi elégedetlenség kifejezése, a „Mennyire fütyül minden kormány arra, hogy ide bármiféle hathatós segítséget nyújtson” panasza. A tény, hogy szükebb hazájában, a régen Rigóországnak nevezett keleti végeken „a sértettség, a bánat, a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság tör fel a lelkekből”, megengedi a publicisztikus közlésmódot. Az álom viszont - jól mondja a Sámánének elbeszélője — annyira öntörvényű és öncélú, hogy kiszámíthatatlan, mikor jelenik meg, és mit hoz magával, szemben a „bármikor elővehető és irányítható” képzelettel. Valami hasonlón gondolkodik a Grendel által mestermunkának nevezett Istent látni, és meghalni hőse is. Az Edgar A. Perry, azaz Poe, a költő és „rémtörténetek” írója, valamint egy megkeresztelkedett indián, a Jézus követőjévé vált Gáspár A. Chi sorsának kapcsolódásait, metszéspontjait kereső történet feltételezi az emberi szellemiség „általánosnak, ősinek és közelinek” érzett alapját. Azt, hogy „a lényeg, a mondanivaló, az akarat” bárhol, bármikor ugyanaz lehet. Olyan ez a Poe kialakította világ - mondja szerelme, Anda -, amelyben „az élet törvényei fel vannak függesztve, vagy átalakítva, amely az ég és föld között lebeg, az absztrakcióban, álomban, a szimbólumban; amelyben a lények úgy elmosódnak, mint a fantasztikus alakok”. Ez a szerzői önértelmezésként is felfogható magyarázat elvezet azokhoz az elbeszélésekhez, amelyeknek a számát a legutóbbi kötet legfeljebb eggyel szaporította (Meg nem írt esszé a magyar bujdosókról), ám amelyek a pálya elején és derekán is jellegadóknak látszottak. Az Istent látni, és meghalni nagyon is okkal való tisztelgés Poe művészete előtt: rémnovellák, fantasztikus elbeszélések alkotása a kezdetektől erős becsvágya volt - egy írása címét idézve - A lehetőségek határait kereső szerzőnek. Ebben az egzotikus helyen, egy trópusi erdőben játszódó történetben az indián bennszülött kultúra értékeit kutatni induló hős egyszerre küzd a hiábavalóság, illetve a becsapottság érzésével: egy hegyet körbefutó magas falat kö
