Irodalmi Szemle, 2012
2012/8 - KONSTRUKCIÓK - Márkus Béla: Megtalált önmaga (tanulmány Hogya György elbeszéléseiről)
Megtalált önmaga 69 ban meg, hogy a győzelem utáni lelkesedésben „mi rögtön jelentős támogatást pályáztunk és kaptunk meg”. A közlés módja itt is, mint több más helyen is, jó, ha csak szokványos, tudósításhoz illően vagy beszámolószerüen egyénítetlen. Afféle, mint az Életrajzban a hir, hogy Magda néni „régi balos múltja ellenére is a változásokért izgult” vagy hogy „szenvedélyesen figyelemmel kísérte a politikai eseményeket”. Kétely nélkül használja az olyan szerkezeteket, mint a „változás áll be”, a „lépéseket tenni valaminek a terén”, „valami alatt érteni”, Jólétet biztosítani”, „megnyílni egy témára”. S úgy látszik, úgy tetszik, úgy fest - bár őket kiszorítja a „tűnik” -, hogy nem bánik csínján a fölösleges igekötőkkel sem, amikor „kiértékel”, „felvállal” vagy épp „leellenőriz”. A nyelvi lomposság, felületesség egyrészt a világkép megrajzolásának igényességével szembeállítva tűnik fel, másrészt arra a sokszínű, változatos és ötletes megformálásra nézve, ahogy a Schopenhauer emlegette egyformaságot és azonosságot megjeleníteni törekszik. Úgy is, például, hogy az első kötet második darabjában címbe emelt Depay- sement hangulatának, a Sartre-től kölcsönzött otthontalanság érzetének vagy az „always alone”, a „mindig egyedül” közérzetének szinte egyeduralkodó helyszíneként az utat szerepelteti, ám sosem mint ^-kíváncsiság, az ismeretlen világgal, tájjal, emberekkel való találkozás terepét. Az utazás, a kirándulás vagy a menekülés alkalmát nyújtja (Depaysement), vagy a „különösebb cél nélkül” indulásét (Faliórák és véletlenek; A hamu alatt), esetleg a halállal kacérkodó erőpróbáét (Halállépték), a senkihez sem tartozás bizonyosságáét (A görcs). Az utazás a magányosság újabb próbatétele - mondja valaki. A hegyi szálló vagy az erdei ház (Halállépték; A csont- nyelií kés), az ismeretlen kastély (A bizonyíték), a villa az Ördögsziklánál (A Hold Sárkánya farkába harap), a hajókabin (Hullámúikor), az idegen lakás (Baleset; A vágy) a levél- és könyvtárakkal együtt lehetnének a nyitottság, a kitárulkozás, a magány oldásának, egy nem ismert világ felfedezésének terei. Ezzel szemben - ahogy a Meg nem írt esszé a magyar bujdosókról megkettőzött énjének egyike mondja - a „befelé irányuló emigráció” helyei. A kapcsolatteremtés, a beszélgetés szándéka helyett az elzárkózás, a hallgatás vágya erős. Közösségi tereken a közösség semmibe vétele. „Nehéz az emberekkel együtt élni, mivelhogy olyan nehéz hallgatni” - így egy jelöletlen idézet a Tévelygéseimből, amely a számvetés jellegétől függetlenül, az epikai alakításban is az életmű mintadarabja lehetne. Az elbeszélt történet kereteit egy olyan utazás jelöli ki, amelynek különleges célja, illetve tétje van: hétköznapi értelemben az, hogy az íróhősnek sikerül-e a „pénzkoldulás” városa civil szervezete számára egy magyar nemzetiségű, „régi időkből” való ismerőse vezette minisztériumban. Transzcendens értelemben, persze, a szellem próbája ez: képes-e tájékozódni a valóság útvesztőiben, alárendeli-e magát olyan materiális tényezőknek, amelyekre egyébként fittyet hány, hisz a munkanélküliséget is inkább függetlenségként, semmint függőségként éli meg. Hogy sikert vagy kudarcot hoz-e az út, nem derül ki, és épp az eredmény homályban hagyása hozza magával az előadás izgalmát. Az utóidejü elbeszélés ugyanis nem vi
