Irodalmi Szemle, 2012
2012/8 - KONSTRUKCIÓK - Márkus Béla: Megtalált önmaga (tanulmány Hogya György elbeszéléseiről)
Megtalált önmaga 67 nak a karói, oszlopai szegélyezték, amely az Ottlik-regény, az Iskola a határon messze mutató példáját emelte ki, nem is annyira a mű eszmeisége, mint inkább az elbeszélés nehézségeit feszegető epikai eljárása miatt. A történet kezdésének lehetőségeivel játszadozó elbeszélés, A pillanat keresztmetszete azt sejtette, hogy az író- dia Füzetek szerkesztője, a prózarovat gondozója maga is szívesen kipróbálta a szöveg megmunkálásának technikai trükkjeit. Az Új novella, már a kihívó címe miatt is, szintén ebbe a körbe tartozhatna, az én-elbeszélő felvillantott elképzelése szerint, hogy nem lett volna főszereplője, de hagyományos módon bonyolított cselekménye sem. A ma távlatából azonban úgy sejlik, túl - Jánosi Zoltán szavaival - a „kreatúra természetű” elmélet hatásán, hogy az író előtt már ekkor körvonalazódott egy olyan „többrétű és látszólag bonyolult szerkezetű novella” típusa, amely szövegében - vagy életanyagában - az emberiség múltjára, az örökkévalóság Borges megidézte történetére épít. Az egyetemesség és a teljesség igénye mellett - a szövegközi utalások, a például Darwinra vagy Szókratészre, Aytosra vagy Lykonra, Zénonra vagy Heideggerre és sok mindenki másra történő hivatkozások szerint - szerepet játszhatott a bölcseleti hajlam is. A későbbi könyvek s egyáltalán, az életmű meghatározó alkotásai közül az Istent látni, és meghalni - ez a cím a kötet élén lerövidül -, A Sorsnak is megvan a maga sorsa, az Agyagtáblák, majd a Sámánének nemcsak a hajlam megerősödésének, hanem az élet- és létszemlélet elmélyülésének bizonyságai is. Az írás fogásai, fortélyai lassan veszítettek a vonzásukból, meghatározó szerepük lett viszont az írás megtestesüléseinek, a könyveknek. Az egyik elbeszélés Powys szavaira figyelmeztet: az ember könyvek nélkül „nem láthatja Istent, nem élhet igazán jelenünkben”. „Szeretem ezt a hatalmas, templomszerű könyvtárat... ebben... megélem az életet. Minden egyes látogatás olyan, mintha átlépnék egy másik világba” - emeli ki A Sorsnak is megvan a maga sorsa egy 6. századbeli eunuch emlékiratait tanulmányozó jelenbeli elbeszélője is, aki noha tolószékkel közlekedik, mégis az egész világot bejárja. Olvasmányaiban, kutatásaiban függetleníteni tudja magát a nyomorúságától, s függetleníteni kívánja „a kortól, amelyben élek”. E szent hely profán párja, menedékül szolgál és meghittséget is áraszt a Rejtőzködőben, majd az AgyagtábIákban megidézett „kis WC-könyvtár”. Nekem nem kifelé, a világba, hanem befelé, önmagamba kell haladnom - fogalmazza meg az utóbbi elbeszélés íróhőse az életprogramját, kialakítva a követendő magatartásmintát. Úgy tekint önmagára, mint otthonülő, unalmas fickóra, személyisége „mélabús magányában” „önelégült mosollyal” nyugtázza az „élet gyakorlati kérdései iránti” alkalmatlanságát, hiszen van, ami kárpótolja: mindennapjai „igazi mozgalmasságát” a lelkében „háborgó gondolatok és félelmek” adják. Mint a Sámánénekben felléptetett írófigura, a Mozart prágai utazása szerzője, Eduard Mörike cselekszi — aki kivételesen nem az elbeszélő is egyben -: zoro- asztriánus elvekre építve, Zarathusztra szellemében olyan belső világot alakít ki magának, amely nemcsak erkölcsi, hanem világnézeti szempontból is úgymond átjárhatóvá teszi a különböző korok alkotóinak világait. Jelenti ez egyfelől a semle
