Irodalmi Szemle, 2012
2012/8 - KONSTRUKCIÓK - Tallós Péter: Megjelöltek (tanulmány Hunčík Péter Határeset című regényéről)
64 Tallós Péter Kuroskányiék a nagy világ-váltásig (’72) állták az őrt a hídnál - s a Nappali Kuroskányi, ahogy jöttek szembe vele az emberek, úgy mondta: ennek van, ennek nincs, ennek van, ennek nincs... Mármint arca. A regény őrző-emberei közül - akik titkos kapcsolatban állnak a minden élő mögött rejtező éltető lét-telivel - Nappali Kuroskányi volt az, aki úgy nézett bele a másvilág tekintetébe, ott, Kátyúban, hogy nem csupán látóvá lett: a sürgő világ embereiről tévedhetetlenül megállapítja, individuumuk és personájuk fedésben van-e, van-e arcuk, vagy csak álorca rejti-sejteti énjük. Az Auschwitz poklát megjárt, a bolsevik rendet újból és újból megjáró Löwenthal bácsi a hídőrhöz - a tekintetébe nézni - gyógyulni jár! Nem a valóságosnak érzékelt világ-megoldáshoz juthat(unk) így, hanem egyedüli valóság-oldásként gyógyuláshoz! A regény őrzői, író-mesélői, Ipolyság-magyarság-európaiság olvasó Sigos-lovagjai, a Sigillum oppidi Saag alapítvány alkotói, mi, mai magyarok, a magyar nyelvvel megjelöltek', ha az időbarlangból a funkcióját vesztett zsinagógába összegyűltén is, a kerek-asztal körül egymás Grál-arcát figyelve-látva-értve gyógyulhatunk. Az írás-olvasás költészete által - Pilinszky szavával élve: „a költészet az az arc, amely egy életre meghatározhat”. Hiszen az unokatestvérek nagymamája, a család éterikus éltető ereje, a szlovák nagymama „coma vigile” állapotában tárta szét kezét, és szent énekére: „a zsinagóga belsejében megmozdul valami, és furcsa ellipszis alakú árnyékok közelednek imbolyogva .........emberi fejek árnyai. Fé rfiak, nők, gyerekek arcával lett tele minden ablak.” Kicsit kell csak megmozdítani azt a leplet, amely a valós történelmet fedi - mesélni és meséltetni kell. És akkor, ahogy a szerző a vele készült beszélgetésben megfogalmazza a közép-európai létről: itt „a dolgokat in statu nascendi állapotában lehet látni”. Az „én kijáratom bejárat valahova máshová” - mondja Huncík szintén: a me- sélés így hát út. Talán egy másik út, talán egy harmadik út a hármas útelágazásnál: ahonnan jöttem, amerre menne szokványosán az út - helyettük az új irány. Amint „Kronosz-ivadékként” Imre bácsi mégis szívesen kilépett az európai időből: a maorik közé — oda, ahol az idő-, vagyis a történelemérzékelés más. Az özönvíz előtti állapot, „valahol” az Idő ránk-szakadása előtti létszemlélet világa az. Ahogy dél-amerikai indiánok ősei, akik minden este kiálltak „házuk elejbe”, és belemondták, belelélegezték a kozmoszba a család-néptörténetet; ugyanúgy a regény a tizennyolc megszólalása révén a lélegzés tizennyolc pillanata: egy-egy embersorsból visszatükröződő valóságdarabjai a valódi, megélt emberi történelemnek. Egy-egy emberélet egy-egy ilyen k\-lélekzés lehetősége. Belőlük, szent történetmondókból születik a jövendő: a lélek-zés tizennyolc pillanata, két emberöltő, egy emberéletnyi ki- és belégzés a nagy kozmikus világév moccanásaként.
