Irodalmi Szemle, 2012
2012/8 - KONSTRUKCIÓK - Tallós Péter: Megjelöltek (tanulmány Hunčík Péter Határeset című regényéről)
Megjelöllek 63 eladják az életüket), a világháborúk, „háborúságok” -Trianon-Oswieczim-’56-’68 - rendezhetetlen örök határhelyzetü rendezésében. A bolondoknak, őrülteknek tartottak vagy „kinevezettek”, partvonalra szorultak: Sóbujtó, Nappali-Éjjeli Kuros- kányi, maga a magyarság Ipolyságon, az Oderától-Lajtától keletre élők nyugat-római (észak-atlanti) viszonylatba („az” elnök ovális szobájába) kerülve, de a Nem- čák-Hunčik — milyen szép határhelyzeti nevek ezek is! - dédapa, a szlovák és a szintén szlovák Mostoha-Macocha nagymama is a magyar közegben - mindenki határhelyzetben! Mindez a Hunčík Péter felismerése szerinti jelenkori filozófiai alapigazságnak - „mindannyian valamilyen kisebbséghez tartozunk” -, az életnek meg- feleltethetően szerveződik a regényben. Ez a tényszerű felismerés már önmagában az „anekdotázás” irányába terelhette a mesélőkedvet. Az egyik, regényszereplövé avatott „kultuszregény-író”, Vónnegut szájába adva azonban így is hangzik az írásban: „annyi igazságotok van, hogy belezavarodtok.” A világtörténelem- és önvizsgálattal mélyen összefüggésben elért felismerésnek Európa fejlődésével, így magyar-időnk alakulásával kapcsolatban azonban van egy fonák oldala is - (ismét a szerzőt idézve:) „pontosan az maradt ki, ami Európa lényege: a kultúrák sokszínűsége”. Vannak ellentmondások, egymásellen-hatások, amelyek nem oldhatók fel. Legalábbis a köz-életiség, a köz-cselekvés látható felszínén. Hunčík viszont a költészet (!) erejével él: ezért irt regényt. Aki az 1950-1960-as években volt gyermek, az a harminc-negyven év, legfeljebb fél évszázad alatt egésznek megélt évszázadból, s főleg Közép-Európában amúgy tisztátalan ködössé tett századközépből kellett felcseperedjen. A második és az első nagy háború is a „látványos” sorsformáló erőkkel tartja magánál örökre vagy engedi ideiglenes túlélésre embereit: a nagy 20. század kisemberi legendákban lett megállt idejűvé. Hősöknek (ki)kiáltott hőstelen korszak született. Ezért van, hogy emlékezés-álom és valóság-válság összemosódik a Határesetben - több dimenzió (minden ember?) idő- és térsíkjai csúsznak el egymáson/egymásba. A már említett dimen- ziótlanság innen felvillanva is érzékelhető lesz. És ebből a „kuszaságból” Hunčík mégis ez által vezet ki bennünket: az ember paradox léte a modernitásban olyan, mint a történelem a Földön. „Nincs megoldás”: a harmadikság, a franciának lenni magyarként, Szlovákiában magyar földön (mint belgának Kohnként) - nincs kiút-kút. Nem- čák-Hunčik édesapa többszörösen igazolhatóan akarhat a távolság semlegességében tetszelegve nem választani, úgy választani: lehet francia a Napóleon korabeli elszármazott Kanyó-Cagneau ős által - vétségben', hadifogságban szerzett tapasztalatok alapján, hiszen Hector (!) francia paraszt ugyanazt a harctéri bölcsességet közli, mint a valamikor ellen-fél, a magyar Nagy Sándor (!) földrajztanár - emberségben; a hadifogságban megtanult nyelvében élőként - nyelvében! De nincs megoldás. Az a megoldás, hogy nincs megoldás. Hiába él az Európa-ethosz, a kiszámíthatóság, a logarléc-szimmetria ámulatában az ember, így nem (sem) jut el a megoldáshoz. Ahogy szintén a szerző fogalmazza meg: „a hagyomány és történelem paralizál és megköt”. Nem meg-old. Jelenleg úgy tűnik.
