Irodalmi Szemle, 2012
2012/8 - KONSTRUKCIÓK - Tallós Péter: Megjelöltek (tanulmány Hunčík Péter Határeset című regényéről)
Megjelöltek 59 még nem ismert mesélők szépen egyesével: nem tudjuk, meddig beszélnek hozzánk - de úgy érezhetjük, valahol a fényképen lévők között kellene őket keresnünk. Mert, ha ott nem is találnánk meg őket, azért az utókor bölcs szemével megállapíthatjuk, hogy a képen hasonló öltözékben együtt csoportosulok tekintetében a „menthetetlenül egyek vagyunk” valósága él. A történetírás hagyományosan a látható történetek „meséje”: itt most nekünk, embereknek a meséje, a láthatatlan történelmünk fog megszólalni. És ez így is történik: a megszólalók együtt építik a család- regényt. Témavezetésében a regény beteljesíti az általános értelemben vett családregény műfaját: egy hosszabb, lényegében egynemű egységként kezelhető történelmi korszakon ível át egy család háromnemzedéknyi története. Az írás nyelvi építkezésében nincsen semmilyen formabontó törekvés: csodálatos természetességgel áramlik a szó az egész regényfolyamban. Az úgynevezett klasszikus modernség vonulatába szépen illik ez a közvetlen mesélőkedvből áradó szöveg. Alakilag azonban mégis eredendően új születik: nem találó lemintázása egy meglévő, már sikert hozó „beváltnak”. Ahogy a már fentebb elemzett egyedi megjelenésről is elhangzott, mü- vészetesztétikai s így etikai kérdés ez. Ars poetica és filozófia egyben: a történelem mára elveszett, az idővel foglalatoskodó („pepecselő festő”) polgári epopeiát írónak a kötelessége, hogy újra (meg?)fesse(!) Kleio alakját - de most (is) az arca-mozgá- sa-tartása mi magunk vagyunk. Itt is érvényes az alapigazság: a belső tartalom alakjának, a belső formának a kivetíilése a megjelenő forma. Ennek egyik vetülete az anekdotikus fordulatokban építkező szöveg. Végig jellemzője az írásnak: az egymást szülő történetek, a néhol az adoma határait súroló anekdoták önmagukba burkolva újabbakat teremnek, akár hosszú oldalakon keresztül néha szinte „gégékből” világtörténelmi elemzésekké bölcsülő mesék alakulnak. A regény haladtában azonban egyre tisztábban látszik, hogy a történés szövő- désében igenis egy irányba mutat: a széttartó-egymásba-bújó szálak egyre-másra egymást erősítik; teljes-széppé, s mind láthatóbbá válik szőttes-képe. Az újabb és újabb mesélők által megismételt történetmozzanatok ténylegesen új aspektusát villantják meg a szereplők arcának, egy-egy esemény jelentéstanulságának. Ahogyan a szerző a maga életigazságát vallja: „Amit nagyon tudatosan megterveztem, az a regényem.” S amikor ezt a folyton növő írásművet elolvasva visszagondol a mü- egészre az olvasó, előtte áll a csodajelenség: a szabad történetidő terében az orga- nikusság burjánzásával fejlődő ezeréves tölgyfa. A kiteljesedés szabadságában nőhetett ez az írás. Másik vetíilet a sajátos szerkezet. Ahogy egymás után szólalnak meg a fiúk, úgy kerülünk bele szép lassan a családregénybe. A Kárpát-medencében honos „ezeréves tölgy” képénél maradva: a tizennyolc megszólalás, avagy a bennük felhangzó történetek a teljesség fájának egy-egy erőteljesebb vagy hajlékonyabb ága, gallya, gyö
