Irodalmi Szemle, 2012
2012/8 - KONSTRUKCIÓK - Tallós Péter: Megjelöltek (tanulmány Hunčík Péter Határeset című regényéről)
60 Tallós Péter kere-virága. A tizennyolc megszólalásból tizenhat a közvetlen családi mesélőé: az unokatestvérek (Feri-Pali-István-Tomi) tizennégyet jegyeznek, egy-egy rövidebbet Tomi szülei az utolsó oldalakon. A legutolsó, legtöbbet (száztíz oldal) mesélő, legtöbbször (ötször), egy alkalommal önmaga után is megszólaló: Pali. Testvére - amint lassan-lassan kiderül —, az író „alteregójának” veendő Tomi háromszori megszólalásával száznyolc oldalt mesél: szüleikkel együtt négyen többet, mint a négyszáznegyvenöt oldalas regény felét. Egy híján száz oldal jut a két unokatestvérnek; s alig több mint száz a két „családon kívülinek”. Egyhuzamban legtöbb teret azonban az első mesélő, a történet exponálását megadó iskolatárs, a dadogó Pipityu kap. Az ő hetvenöt oldala - a regény egy hatoda — ágasfaként szolgál: hozzá lehet és kell igazítani minden később kimondott mondatot. Pipityu nem családtag: de már ekkor egyértelművé lesz, hogy az el nem hangzó nevű, trianonihatár-menti magyar városka („Ipolyság”) magyar szellemi életének központjában álló család köré kezd szövődni a történet. Arról a családról van szó, ahol árnyaltan - árnyékaiban is - megismerszik a földi igazság több oldala: „...de azért rohadtul nehéz volt minden dolgot kétféleképpen tudni”, emlékszik vissza Hunčík. A juhász fiának elbeszéléséből fel is világlik ez a többszörösen kettős beszédű világ: egy (cseh)szlovák-magyar (ami egyben szlovák-magyar-ma- gyar-magyar) világ kettőssége; egy lebutított szocialista-marxista (cuclista-mar- cista) és sajátosan kelet-európai polgári lét kettőssége; a mindenkori nagyhatalmak érdekei itt, a Kárpát-medencében és bent lévő népek szomszédságból is fakadó harcainak kettőssége. A regény két igen jellegzetes vonása is megfigyelhető már itt. Pipityu dadogásában is, társadalmi hova- és hová nem tartozásában is a határiét és a mindenkinek a saját határlétéből eredő egyéni nézőpont is felvetül - s mivel Hunčík szereplői által mindenkit biztosít ennek az egyedi nézőpontnak a meglétéről, külön, erőltetett stílusbravúrra nincs is szüksége ahhoz, hogy hitelesen szólaltassa meg embereit. A másik az a jellegzetesség, amellyel felépülnek már a mü első szakaszában is az anekdoták (például „a hogyan lett világbajnok az IFC”) - az egyszerű adomáz- gatás fölött mindig egy sajátos mosolylogika építette olyan térívek jelennek meg, amelyek az életszeretet templomát rajzolják fel. Az elme szent játéka ez: Hunčík Péter, kezében Imre nagybácsi logarlécével, a szavak láthatatlan benső szimmetriájával szerkeszti müvét. Végül is a mesélők Tomi legszorosabb életköréből kerülnek ki: Imre bácsi a mü azon központi szereplője, aki viszont nem kap szót közvetlenül. Valójában az ő (nagy)világban játszott mozgásáról, a magatartásáról beszél mindenki - ő az a. globetrotter (globetrottyos), akiért és aki „miatt” megíródik a mü: „Amikor Imre bácsi már nagyon öreg volt, Tomi egyszer megígérte neki, hogy ő majd megírja helyette a város történetét. Az összes adatot elrejtettem ide, súgta neki Imre bácsi, és a zsebébe csúsztatott egy kockás füzetet. Ahogy közeledünk a jelen felé, a nagy hősök fokozatosan eltűnnek, és helyettük a nagy tragédiák és pusztulások emléke tör a
