Irodalmi Szemle, 2012

2012/8 - KONSTRUKCIÓK - Csanda Gábor: Tamás Mihály és Tamás Mihályné levélváltása Csanda Sándorral I.

40

Csanda Gábor

jegyzetekkel ellátni a levelezést. Itt is csak az ismeretlen vagy kevésbé ismert háttérre világítok rá, a szóba hozott ismert szerzők életrajzi adatait sem tartottam fontosnak közölni, hiszen ezek jobb lexikonokból hozzáférhetők. Egyedül s rögtön az első lábjegyzetek közt Szombathy Viktor esetében jártam el másként, úgy gondoltam, ez a legkevesebb, amivel a közreadó az ő - e levelezésben is tetten érhető - példátlan előzékenységét és az irodalom ügyeiért való önzetlen elkötelezettségét legalább ennyivel nyugtázza.

Apám hagyatékának — jobbára passzív - kezelőjeként itt most csak megerősítem a Tamás Mihály jubileuma alkalmából tíz évvel ezelőtt írtakat: nem csillapodó csodálattal idézem fel a szlovenszkói (és a ruszinszkói) magyar irodalom legjelentősebb stílusmüvészét. Bár azzal, amit az utolérhetetlen Turczel Lajos Tamás Mihály születésének centenáriumán megfogalmazott („Szlovákiai utóélete nagyon örvendetesen alakult. Darkó István mellett őt becsültük meg a legjobban”),1 évről évre egyre kevésbé érthetek egyet. Legföljebb ha utóélet alatt könyvkiadást értünk. (Még akkor se: a novelláskötettel továbbra is adósai vagyunk.)

II. A levélváltás

Tamás Mihály 1. levele Csanda Sándorhoz

1967. március 11.

Kedves Barátom,2

Szombathy Viktor3 küldte el a címedet, így most személyesen köszönhetem meg a rólam szóló tanulmányodat.4 Nagy örömem volt benne, mert megértéssel és szeretettel közeledtél írásaimhoz, de meg nagy dolog az, hidd el nekem, ha valakire még 30 év múltán is emlékeznek.

1939 után nem írtam többet, mert Pestre helyeztek át igazgatónak, és én nem tudtam soha pesti lenni. A mérnökség nagyon lefoglalt mint írót, még Szlovenszkó- ról a Franklin Társulat5 vont be a körébe, és akikkel írókkal ott találkoztam, azok örök életemre kiábrándítottak az írás szentségéből. Baráti körömet leszorítottam néhány igazi barátra: Féja Gézára, Tamási Áronra, Móricz Zsigára, és ha együtt voltunk, irodalomról a legkevesebb szó esett közöttünk.

Itt, Ausztráliában mindent elölről kellett kezdenem, természetesen mérnöki vonalon. Elég jól ment, úgyhogy kilenc évi ittlét után meghívott a melboumei egyetem előadótanámak. Immár 16 éve élek Ausztráliában, Melbourneben, egy városban él velünk lányom, fiam, öt unokám és egy dédunokám. így olvasva matuzsálemnek látszom, pedig alig két hete töltöttem be a 70-ik évemet.

Eljutott hozzám az Új Irodalmi Lexikon6 és az új Irodalomtörténet7 is. Ezekből és a Te írásaidból is azt látom, hogy mint kulcsregényíró lettem elkönyvelve („Kulcsregényekkel vált híressé...”). Az igazság az, hogy egyetlen kulcsregényem a Szép Angéla háza* amely csak azért vált azzá, mert Szepessi Maxi9 felesége10 a velem való interjújában egy kicsit indiszkrét volt, s amit én neki mint régi barátnak,