Irodalmi Szemle, 2012
2012/8 - KONSTRUKCIÓK - Gál Éva: A humanista értékőrzés regényei az első Csehszlovák Köztársaság magyar irodalmában (tanulmány Kaczér Illésről, Tamás Mihályról és Neubauer Pálról)
34 Gál Éva gény valószerüségének a válsága. [...] Márpedig a regény megújulási kísérletei, tudjuk, inkább csak időleges eredményeket hoztak; ha születtek és születnek is sikeres regények, egyelőre nem beszélhetünk olyan regénymodellről, amely (a 19. századi realista nagy regényekhez hasonlóan) érvényes módon tükrözné korunk bonyolult valóságának szerkezetét. Valahol itt kereshetjük az önéletrajz 20. századi előrenyomulásának s elterjedésének egyik okát. [...] Nem az új regényformák helyett, inkább mellettük jelenik meg, mint a válság megoldásának egyik módja.”2 Valóságszerűvé tenni azon regények világát, melyek a felvidéki kisebbség realitásait tematizálják, nem volt egyszerű. Megoldást jelenthetett az alkotó számára saját életének tapasztalatait megirni, beemelni regényeibe. Emellett az önéletírás megengedi azt, hogy az egyéni tapasztalatok kerüljenek megfogalmazásra. Hitelesebbnek hathatnak esetenként a kisebbségi létet megélt alkotó saját életének művészileg megalkotott szakaszai, mint egy fiktív figura „élményei”. Figyelemreméltó, hogy a szerzők akkor fordulnak ehhez az alkotói módszerhez, ha a Fábry Zoltán által megfogalmazott igénynek akarnak megfelelni, azaz, ha a szlovenszkói kisebbségi regény megteremtésén fáradoznak. Innen nézve a korszak önéletrajzi regényeit a kisebbségi létbe kerülés tematikáját megíró regények egyik alcsoportjaként értelmezhetjük, amelyek azonban végül éppen az erős önéletrajzi jelleg miatt nem felelnek meg a Fábry-féle elvárásnak, mivel a teljes társadalmi skálát bemutatni egyetlen ember életének tapasztalatain keresztül lehetetlen.3 Valamelyik társadalmi réteg óhatatlanul mindig kimarad a műből, mivel a saját önéletrajzára támaszkodó szerzőnek nincs vele kapcsolata, tehát tapasztalata sincs róla. Az önéletrajzi elemek regénybe emelésének nagy előnye viszont, hogy az adott társadalmi réteget belülről képes általuk bemutatni a szerző. Az önéletrajzi elemek alkalmazása mellett szól az is, hogy az egyes alkotók élete általában viszontagságokkal, válságokkal, történelmi fordulatokkal teli, mely eseményeket igyekszik azután értelmezni, összefüggésekbe helyezni regényében az író. Tamás Mihály azon szlovákiai magyar írók közé tartozik, akik saját életük meghatározó élményeit több regényben is szívesen dolgozzák fel (Tavaszi vallomás', A drótvasút, Két part közt fut a víz). A Tavaszi vallomás (L. Voggenreiter Verlag Magyar Osztály, Berlin, 1926) volt az első regénypróbálkozása, 1926-ban, s benne a férfivá érés „hónapjait” olvashatjuk (Március; Április', Május). A regényben érződik az elbeszélőnek a novel- lisztikus történetmondáshoz való vonzódása, és szinte csak a főhős alakja tartja ösz- sze a helyüket egyébként külön-külön is megálló rövid történeteket. A Tavaszi vallomás egy-egy elemével a későbbiek folyamán is találkozhatunk Tamás regényeiben, aki valószínűleg az ebben megismert hősének legmeghatározóbb élményeit emeli be későbbi alkotásaiba is. Mindez megerősít bennünket ama véleményünkben, hogy a Tavaszi vallomás önéletrajzi ihletésű regény, melynek hőse retrospektív módon emlékszik vissza az eseményekre, a felnőtté válás fő szálát kiválasztva mondja el az eseményeket.
