Irodalmi Szemle, 2012
2012/7 - TÁVLAT - Móser Zoltán: Csontváry nagy távlatot követel (tanulmány)
64 Móser Zoltán az első rajza is, amelyre így emlékezik: „Hajnalban nap-nap után a lángoló Kárpátokat figyelem s egy délután csendesen bóbiskoló tinós szekeren megakadt a szemem. Egy kifejezhetetlen mozdulat kezembe adja a rajzónt s egy vénypapírra kezdem rajzolni a motívumot. A principálisom nesztelenül hátul sompolyog, a rajz elkészültével a vállamra ütött. »Mit csinál: hisz maga festőnek született.« Meglepődve álltunk, egymásra néztünk s csak ekkor tudtam és eszméltem, amikor magam is az eredményt láttam, hogy valami különös eset történt, amely kifejezhetetlen boldog érzésben nyilvánult meg. A rajzot oldalzsebbe tettem s e perctől fogva a világ legboldogabb embere lettem.” Tudjuk, hogy 1880. október 13-án itt hallotta meg a „feje fölött hátulról” a jövendő nagyságáról szóló titokzatos jóslatot: „Te leszel a világ-legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél.” Csontváry annak a titokzatos hangnak a hatására azután, ötvenhat forinttal a zsebében, 1881-ben elindult Rómába. Azért utazott ide, hogy bizonyságot szerezzen az általa hallott égi hang értelméről, vagyis, hogy miért pont Raffaellónál kell nagyobb festővé válnia? Felismerését önéletrajzában így jegyezte le: „Átmentem a Raffael Loggiáiba, ott sem borultam lázba. Megnéztem a nagy csata falfestményét és a többit mind együttvéve, de élő természetet nem találtam. Ezzel a tudattal már az első látogatásnál felülemelkedtem az egész Vatikánon, csupán azt irigyeltem a mesterektől, hogy ők sokat és szépet is alkottak; de az isteni természetet hűségesen nem szolgálták - idegen szellemnek voltak hirdetői és ez nem volt az Igazi Isteni.” Szabó Ferenc hívta fel a figyelmünket Csontváry római tartózkodásával kapcsolatban egy érdekes eseményre: „Meggyőződtem arról a Collegie Austro Hungaricoban (sic!), hogy ott egyetlen magyar Prohászka nevű kispap tanul, aki szívesen, de félénken fogadott, és egy tányér supát belém is csúsztatott.” A mondat Csontváry Kosztka Tivadar életrajzi vázlatából való. Ebből a rövid néhány szóból tudjuk meg egyáltalán, hogy a két rendkívüli ember valaha is találkozott. Prohászka naplójában ugyanis ezzel kapcsolatban semmilyen adat sem található. Pontosítva a történetet, az bizonyosra vehető, hogy 1881 húsvétszombatján Csontváry - több sikertelen próbálkozás után - végül is a Collegium Germanicumba kért bebocsátást, miután az otthon megadott címek közül senkit sem talált meg: a san Pietro német gyóntatója sem volt otthon, a magyarok zarándokháza nem volt nyitva, az egri papismerőse sem tartózkodott Rómában. Utolsó reménye az volt, hogy a jezsuiták kollégiumában megtalálja azt a magyar kispapot, akivel szót válthat. A tragikus sorsú festőművész épp ezekben a hónapokban járta be a világot, hogy a „láthatatlan szellem meghívottjaként” egy új, eddig soha nem látott élő perspektívát csináljon, olyat, amilyet még Raffaello sem tudott alkotni. Rómába is azért jött, hogy szemtől szembe láthassa őt... Útközben tudatosan koplalt, bizonyára Rómában is éhezett. Ezért is sokatmondó az a megjegyzése, hogy a szerény, félénk „Prohászka nevű kispap” még egy tányér levessel is megkínálta... Alighanem soha nem látták később egymást, de nekünk óriási kincset jelent a két római zarándok találkozása!'
