Irodalmi Szemle, 2012
2012/7 - IRODALMI SZEMLE - Fónod Zoltán: Folytonosság és változás (tanulmány Tóth Lászlóról, részlet)
Folytonosság és változás 47 sa, a kulcsszavak, szimbólumok megidézése, hogy az antológiás versek „átemelése” A hangok utánzata című első kötetébe, természetes mozzanatként hat. Kedvesek, megnyerők és sajátosak ezek a versek, így a „hiány pótlása” esetében is jogosultak arra, hogy a költő első verseskötetébe besorolódjanak. Néhány sor a „formakészség” megítélésére a Litánia című fejezetből: „itt minden követ megmásztam / mint a gyikok / kő voltam kő lettem magam is / kőbaltával jött az éjszaka / s hajnalban nagy kő / nagy sárga kő görgött ablakomba / nagy sárga kő sárga az arcom is / sárgára vasalt hangulatok / fedik el koponyámat / csontjaimon lassan / újra beérnek az almák”. Varga Imre szerint „Tóth László versesfüzetének egy részét a névadás szertartása foglalja el, a tárgyakban, dolgokban, szavakban élő szellemekhez intézett hívószavak. A Lexikon ennek az ősi hatalomvevésnek a rögzítése... A világlátás következő lépése - Tóth könyvének javát ez az anyag képezi - a törvények keresése. Ennek a módszere, hogy ellentéteiben látjuk a világot. Ilyen törvényfüzér (az első nagy kísérlet) a Litánia, aztán a Meneküléspróbák’'4. És mivel a világ megismerése ezzel a módszerrel nem volt eredményes, második verskötetében (Ithaká- ból Ithakába, 1975) többekkel is eszmei/érzelmi örökséget vállal. Az Ithakából It- hakába az eszmélés könyve lett, gazdag irodalmi hagyomány éltetésével (Ady Endre, József Attila, Pilinszky János és mások). Költészetének legjellemzőbb vonása az erős intellektuális/gondolati töltés. Ez az igénye már az antológiában közölt verseiben is fellelhető. Mindez későbbi verseiben - talán az Ithakából Ithakába című kötet formai és tartalmi jegyeit, visz- szalépéseit leszámítva - tovább mélyült, s motivációit tekintve is gazdagodott. Tőzsér Árpád szerint „A legtöbbet - úgy tűnik - a lengyel 56-os nemzedék auto- riportázsaiból s a cseh konkretisták „hétköznapi lírájából” tanult, nekik köszönhetően került be verseibe a tárgyak, a történelem és a bölcselet egyfajta viszonylagos totalitása és epikuma, amely aztán a sajátos világlátásának, szabad asszociációinak anyaga lett.”5 Illyés Gyula sorai jutnak az eszembe: „A művészet örök forgásában a képtelenségek is visszaperdülnek oda, ahonnan elindultak, vagyis a realitáshoz.” De idézhetném az induló Tóth László Meneküléspróbák című versének „a szembenézés, a továbblépés igényét” jelző néhány sorát is: „Csak lépni kell / lépni nagy kitárulkozásaink felé / lépni a vér felé / a mozdulatlanná érlelő őszben / vakok szemgödrében ha megszólal a hegedű”. Az Egyszemű éjszaka-bdi zajos és polgárpukkasztó indulásuk után egy évtizeddel ide, a realitáshoz érkeztek vissza annak az avantgárd, illetve absztrakt és groteszk költészet késztetéseivel porondra lépő költői is. Tóth László harmadik kötete Átkelés (1977) címmel jelent meg, melyben - Görömbei András szerint - a „lírai személyiség különféle szerepekben és helyzetekben kísérli meg azt, hogy az egész világot egyesítse magában. [...] Mindössze hét versből áll a kötet, hét nagy terjedelmű, többnyire epikus keretű lírai vagy dialogikus drámai tudatmegjeleni- tésből”.6 Tény és való, tiszteletre méltó az a küzdelem, melyet a szerző itt a világ
