Irodalmi Szemle, 2012
2012/7 - IRODALMI SZEMLE - Tóth László: A hatodik érzék (esszé)
TÓTH LÁSZLÓ A hatodik érzék „Végigtapogattátok már saját magatokat, megdöbbent meglepetéssel mondván: »Ni-ni! Ember vagyok, élek.« Ez a transzcendencia érzése. Érzése annak, hogy az életjelenségek képsorozata körülöttünk, megfejthetetlen hieroglifák sorozata, melyek kinyilatkozatásai valaminek.” (Balázs Béla: Halálesztétika) Nemrég felhívott az egyik rádióadó, hogy a Költészet Világnapján - másnapi reggeli műsorukban - élő adásban szeretnének velem egy rövid, néhány perces interjút a költészetről, versről, ilyesmiről. Merthogy ilyen is van, világnapja - s nemcsak, nálunk, magyaroknál, napja - a költészetnek, méghozzá 2000-től, minden évben az első tavaszi napon (mármint az északi félteke első tavaszi napján), március 21-én, Naima Tabet marokkói oktatási és kulturális föfő 1998-as kezdeményezésére, az ötlet UNESCO általi felkarolásával. A kérésre természetesen igent mondtam, majd megpróbáltam átgondolni, hogy mi szépet s bölcset mondhatnék a költészetről - amiről egyszerre nagyon könnyű is, meg nagyon nehéz is beszélni mintegy kitalálva, milyen kérdés(eke)t kaphatok majd. Másnap azonban, amikor a megbeszélt időben megcsörrent nálam a telefon s a műsorvezető föltette az első kérdést, azonnal értelmét is vesztette minden előre eltervezett mondatom (bizonyságául, hogy mennyire érdemes interjúkra előre felkészülni). Faggatom ugyanis rögtön a sűrűjébe vágott, s megkérdezte: Mennyit lehet keresni a verssel, meg lehet-e élni a költészetből? S bár azt gondolom, hogy bármelyik interjúban, bármelyik beszélgetés során, bármivel kapcsolatban bármilyen kérdés föltehető, ez, megvallom - jóllehet, költőként, szerkesztőként, kritikusként, olvasóként valóban mindennapos foglalatosságom a vers, a költészet - ilyen összefüggésben még soha nem jutott eszembe. Verset ugyanis nem azért ír az ember, hogy megéljen belőle. S ha már, sokkal inkább azért, hogy túléljen valamit. Hogy megértsünk és túléljünk valamit. És olvasni is ezért olvasunk verset: a megértés, a túlélés miatt. Mert ha a versből (versírásból, versírással) megélni nem is lehet, vers nélkül valóban el lehet pusztulni, a vers hiányába valóban belepusztulhat az ember fia. (S most nem is csak arra gondolok, bár ezek a példák is kellőképpen kifejezők és meggyőzők, hány embernek adott erőt a vers az erőltetett menetekhez; hányán kapaszkodtak Shakespeare szonettjeibe kényszermunkatáborokban [Recsk, Faludy]; hányáknak jelentette a levegővétel szervét, mondjuk, a gulágokon vagy a kommunizmus börtöneiben a vers, az ima [például Esterházy János grófnak, aki még imátlan rabtartóiért is imádkozott minden nap], hogyan éledt föl a [népjköltészet [életjösztöne a második világháború utáni üldöztetésük éveiben a csehországi kényszermunkára deportált, házaikból,
