Irodalmi Szemle, 2012

2012/7 - IRODALMI SZEMLE - Varga Imre: Reggelnapló III. (próza)

Reggclnapló III.

31

A melegfront szaporábbá teszi a légzésem. Fölébredek egy rövidke alvás után, s hajnali fél háromtól virrasztók. A kakasok érces spirálja a lélek mélyéről, ku- tyacsaholás, vadgalamb-burukkolás, rigók. Ki virraszt, kiért? S mindez sötétbe zárul vissza hajnali elalvásommal (míg odakint egyre lebegőbb, fényesebb). A zárójelből csak akkor derül ki, amikor már én is kilépek a bogárdöngicsélésbe, rózsaillatba, izgató szamócaszagba.

A tegnapi telefonok hívása: szerda délután meg csütörtökön németóra Szentendrén. Ági, jógás ismerősöm, szeretne velem találkozni mindenféleképp, mert rettenetesen unja az egyedüllétet. Te hogy bírod? - kérdi tőlem. Várakozással. A nyári jógatábor e nyáron nélkülem boldogul, mert nincs rá költenivalóm. Bár csábít az idill: Ági bízik benne, hogy újra összerázódunk. Vele még csak-csak, de a két kamasz fiával már nehezebb lenne. Bár arra az időre rokonokhoz adja őket nyaralni. De ez a jógatábor nekem már túl formális. Tavaly is zavart a sok rítus, a túlsúlyos guru imádata. Ehhez nincs kedvem. A háttérbe pedig képtelen vagyok visszahúzódni, a langyosság nem az én lélekhőfokom.

Tegnap délután a kertben kapálgattam. Miután két helyen is megrepedt a vén őszibarackfám, ágas botokkal föltámogatom. Megéri-e vajon a termés idejét? Ki kell vágnom majd alighanem, vagy a törzs közepén elförészelni, de kétlem, hogy megújul.

Mit jelez ennek a dúsan termo öreg fának a hirtelen pusztulása? Kicsoda halni, veszni készül, akinek ez a fa őrizte eddig hűséggel életét?

Húsz-huszonöt percre csökkentem a reggeli jegyzetelést, nehogy elburjá- nozva afféle alkotás-pótlékká váljon.

Az időm pazarlódik. Ahogy ilyenkor a kert is, zöldjeivel és virágaival a rét. Leveleket gyűjtök, le is préselem néhányukat, ahogy csikókoromban. Baracklevelet, körtét, diót meg naspolyát. A virágokat illatuk, színeik terében csodálom. Ilyen tág térben a szavak is szemgyönyörködtetően szépek. A teremtő nem hivatalnok, s nem állami támogatásra ácsingózó kiadóféle, hanem az állandó megújulás, az önzetlen bőség, a folytonos kiáradás.

Cinegék, sötét diófalomb, kakasok dicsérik.

A cseresznyét aszaló áldott nap.

Az ágat himbáló szellő, s az órából ketyegve kihulló haszontalan idő.

Lányom anyja, M., a Börzsönybe csalogat. Ott nyaralnak ismerősöknél egy csodálatos tanyán. Lovak, szauna, fürdőmedence, és csuda tág látóhatár. Menjek pihenni, várnak a tisztások, erdei ösvények melletti gyógynövények.

Még töprengek rajta, de nem sokáig.

Maradt-e még a tegnapomból bevallatlan? Az érzelmek, a vágy tüze, amiről a visz- szafogott mondataim nem szólnak. S hogy a rágódás a kiszáradt időn megviseli fogaimat, s a savanyú gyümölcsöktől a fájdalmas érzékenység.

Az ágybéli jegyzetelés nyomai, a paplanhuzaton is vékony golyóstollnyomok