Irodalmi Szemle, 2012

2012/7 - IRODALMI SZEMLE - Varga Imre: Reggelnapló III. (próza)

30

Varga Imre

8

A naplóm sorai közt haladok (pedig fekszem), nézelödök (pedig csukva a szemem): sárga menóravirág', még nincsen az út, ahol járok; ezért aztán össze-vissza, a látványok megkeresnek vagy fölmerülnek, csivitelés; esőfelhők a fejembe gyűlnek, jegenyefa imbolyog testemből ki s be a feltámadt szélben, lélegzem, suhog a zápor, s átcsorog hátam alatt; a sorok között álmomból mákvirágok; de ők már a sor: világítanak az eső pászmáiban.

Olvasás, kerti munka - az öröm formái.

A reggeli jegyzetek meg-megakadnak (mint most is), mert a testen egy érzés átnyilallik s lesz gondolattá: nem iszom bort, egy gyüszünyit sem, mert nincs rám jó hatással, beszéltet, ha nincs is mit mondanom; s a másnapi bűntudat, a kábulat miatt sem jó. (A testem még nyilván emlékszik múltamra, a függésre, szolgaságra. Jelzi, hogy nem, nem szeretne oda visszatérni.) Ez a sötétpiros meggy, a zamata viszont eltölt egészen.

Gyurgyalag száll két sor fölött - odakint.

Csak olyan mámort, te madár, amelyik után szédülés, bűntudat, kábaság nem marad. Amelyik vélt énem határait lerontja. Én nem én vagyok, hanem a tűnő viszonylatok nagy színtere, nevem már rég lemarta a kőről az idő, a testem ez a föld, s mindegyik történetem káprázat csupán. S mi van a kimondott mögött?

Szavakkal a csendemet adom tovább.

Minden sor ajándék; elvesszük s tovább is adjuk azoknak, akiket megillet. Aki nem olvassa verseimet, nem tudhat rólam, neki nyilván nem is létezem. Ha csak a könyvek maradnának meg hallgatásom éveiből, senki sem emlékezne rám?

Gitárhúrok után érdeklődöm, mert zenélgetnék megint.

Töltelék. Zavarodottság. Elhallgatok, míg nem jönnek ismét az érzőbb szavak. Idejében abbahagyni is elég bátorság. (Az eső is elállt. Abba-abbahagyjuk. Bátrak vagyunk a csendre.)

Elmerülni ebben is éberséggel, tudatossággal. Ha figyelmetlen vagy, könnyen válhat belőle lesüllyedés, rabság, elsötétedés, magad alá kerülés, szórakozottság. Az ész és az érzékek az osztatlan lét csodája előtt.

Ki írja ezt? Ki vagyok én?

Eins, zwei, drei, vier, fünf, sechs, sieben, acht, neun, zehn. Zen. Zazen. Számolom a belégzéseket. A kilégzésre bele az alhasba, bele az egybe, ahol már nincsenek számok.

9

Először az alvilág felé elcsörömpölő acél zsarnokgyíkok. A sárkánygyíkpár addig dong, csörömpöl, robajlik, porol a fejemben, sőt a két hónaljam között is, míg ki nem írom őket a napvilágra.