Irodalmi Szemle, 2012
2012/6 - OLVASÓ - Rigó Gyula: Kosztolányi elbeszélésvilága (tanulmány)
Kosztolányi Dezső elbeszélésvilága 83 Kosztolányi egyik leghíresebb novellája is ebben a témában született. Egy hivatalnok szürke, unalmas életét egy hirtelen bekövetkezett műtét kizökkenti a megszokott taposómalomból. Az operáció a rögeszméjévé, szenvedélyévé, majd tragédiájává válik. A Vakbélgyulladás (1911) eredeti címe Appendicitis, de Kosztolányi nyelvtisztitó törekvésében lecserélte a latin orvosi megnevezést, és magyarral helyettesítette. A főhőst egy szenzáció, egy véletlen (betegség) forgatja ki a megszokott, szürke hétköznapokból. Lényeges, hogy a főszereplő hivatalnok. (Kosztolányi sok elbeszélésében szerepeltet hivatalnokokat, ennek lehetnek életrajzi okai is. Az első világháború idején a fölmentéséért cserébe tisztviselőnek kellett jelentkeznie a városházán. Kosztolányi néhány órát bírt ki a hivatalban, majd pánikszerűen elmenekült, és soha többé semmilyen hivatalba nem volt hajlandó belépni. Utálta a hivatalok lélekölő, szürke, fullasztó légkörét.) A főhős neve Kovács János. Semmitmondó, fantáziátlan, szegényes. A hivatali létra legalsó fokán gubbaszt. A hivatalban a hivatalért él. Mindenkinek előre köszön, és reménykedik benne, hogy egyszer előléptetik. Rövidlátó, az aktákat nem tudja elolvasni, de életének szürke, unalmas voltát észre sem veszi, nem látja valóságos nyomorát. Egyik nap rosszul lesz, vakbélgyulladással beszállítják a kórházba, és megoperálják. Ezzel tör be életébe a szenzáció. Rövid idő alatt meggyógyul, de csak fizikailag, mert lelkileg ekkor kezdődnek az igazi problémák. Azt gondolja, súlyos szenvedéseken esett keresztül, ezért számára mostantól megkülönböztetett figyelem jár. A hivatalban azonban továbbra is „kovácsjánosként” kezelik. Kovács szemtelen, makacs, hanyag lesz, végül kirúgják, és valódi nyomorba kerül. A hivatalnokot továbbra is abszurdumba hajló boldogság jellemzi, végtelenszer végigéli a műtétjét, állandóan az operációjáról mesél gyerekeinek, vagy magányosan mereng életén kioperált testrésze közelségében. Műtét utáni önérzetessége siralmasan komikus. Kosztolányi Kovács történetét rendjén valónak fogadja el. Az egész novella hangvétele nagyon tárgyilagos, nincs benne elbeszélői kiszólás vagy csodálkozásra utaló nyom - ez teszi a müvet ördögien gúnyossá, cinikussá és egyben komikussá is. Márvány Judit legyintő novellának nevezi az elbeszélést. Kosztolányi legyint az ilyen kovácsjánosokra, az iró szerint ez természetes. Aki ennyire bebörtönözve, láthatatlanul él, mihelyt valami szokatlan éri (figyelem, szeretet, törődés, megértés), érthetően mániákus bolonddá válik. A konfliktus nem abból származik, hogy megpróbál a kicsinyes életéből kibújni, hanem abból, ahogyan ezt megpróbálja. Először egy fantáziátlan, szürke, végletekig beszűkített, megnyomorított világban él, majd a végsőkig feszíti ennek a világnak a határait. Ez teszi tragikomikussá az elbeszélést. Kosztolányi fiatalkori novelláiban sokszor köszön vissza a betegek zsarnoki világa. Szánalmat zsarolnak ki az őket végletekig szolgálókból. A betegek önző világába nyújt betekintést a Sakk-matt (1905) és a Szegény kis beteg (1912). Későbbi novelláiban is fel-felbukkan a betegség témája: Az első éjszaka - Fogfájás címmel is megjelent - (1917); Jánoska betegsége (Apa) (1918); A halhatatlan kedves (Róza néni) (1934). A Szegény kis beteg középpontjában egy gyermek áll, aki már
