Irodalmi Szemle, 2012
2012/1 - IRODALMI SZEMLE - Kulcsár Ferenc: Levél a versírásról egy barátomnak; Ó, minden igaz és minden lehetetlen (versek)
42 Kulcsár Ferenc elsodor, mint vízözön, az álom, eléget, mint tüzözön, halálom. r O, minden igaz s minden lehetetlen Az aznapi keserédes infarktus után R. C. lefeküdt. A túlélés sóhajával hunyta le szemét mögötte van, atyaisten, a kezdet és a vég, s még él, még imát mondhat ezért, azért, egyszóval mindenért. Álom és ébrenlét között pusztítónak érezte a létet, Istent s az ő angyalait békíthetetlennek, ezért, avagy ennek ellenére mély álomba rengett. Reggel arra ébredt, az erkélyre kitett elemózsián cinegék civódnak, hol a szalonnából, hol pedig egymásból csípve kiadósat. „Ha kinyitnám az ablakot, elvillannának, mint a csillagok. Pörlekedjetek hát, civakodjatok, mint messzi bolygók s naprendszerek, pörlőimmel én is, én is így teszek. Milyen lenne, ó, a világ nélkületek és nélkülem, mit kezdene önmagával az égzengés, az Isten és a szerelem? ” - gondolta R. C. félálomban lebegve. Aztán szemét dörzsölve felült az ágyon, s úgy érezte, egyedül van a világon. így indult hát R. C. kimondhatatlan napja, az istenség által egy lakatlan szigetre kirakva. Moraj lőtt az ég, dörgött az óceán vize, végtelen volt R. C. rettenete. „Hol vagyok, a pokolban, a mennyben? Az örök kegyelemben? Ó, minden igaz - mormogta -, s minden lehetetlen.”
