Irodalmi Szemle, 2012

2012/6 - SZEMLE - Pécsi Györgyi: Ladik Katalin legszebb versei (tanulmány)

PÉCSI GYÖRGYI

Ladik Katalin legszebb versei*

Napfény, tenger, jólét, szabadság és modernség - ilyesféle kép élt bennünk Jugoszláviáról és a jugó-magyar irodalomról. Az 1980-as évek elején még biztosan a „tűrt” kategóriába tartozott az Új Symposion (1. kádári-aczéli háromtés irányelv: támogatott—tűrt—tiltott irodalom), a még merészebb neoavantgárd párizsi Magyar Műhely meg valahol a tűrt—tiltott határán állhatott. Akkortájt láthattam először élőben Ladik Katalint Budapesten, a fehérvári úti FMH-ban tartott performansz-est- jén. Valahogy meglátszott rajta a miénknél nagyobb szabadság, és különös, számunkra ismeretlen szellemi izgalommal és tartalommal töltötte be a teret az attraktív költő(nő). A performanszot, a hangköltészetet itthon is művelték már, de Ladik Katalin színész is volt, szakmailag is finoman kiművelt a hangja, mozgáskultúrája - a szöveg-hang-mozgás delejesen komplex költészetté szerveződött és szerveződik azóta is az estjein.

Aztán néhány évvel később, 1988-ban, az újvidéki Forum és a budapesti Magvető közös kiadásában már megjelenhettek válogatott versei (Kiűzetés), de innentől fölgyorsult az idő: ideát lezajlott a rendszerváltozás, odaát szétrobbant a világámító legenda. A tévében valószerűtlennek tetszett a szomszédban dúló tömegmészárlásos, bombázásos, brutálisan barbár háború, színpadszerünek a könyörtelen valóság, Ladik Katalin pedig, a mintegy kétszázezer honfitársa egyikeként, elmenekült a szülőföldjéről. 1992-től Budapesten él, hogy aztán, amint rés nyílik, a horvátországi Hvar kopár szigetén aprócska „külön szobá”-t teremtsen magának a napfényes nyarakra.

Úgy hiszem, hogy a költészet az ember szabadságvágyának, vagy még inkább az ember belső világában megteremtett, költőileg átlényegített szabadságának a nyelvi megformálása.

Az 1960-as évek végén indult legendás Új Symposion-nemzedék - Tolnai Ottó, Domonkos István, Brasnyó István, Ladik Katalin és eleinte Gion Nándor - a neoavantgárd szemléleti, nyelvi, formai újszerűségével, a világra nyitottság elemi mohóságával hökkentette meg a magyar irodalmi közvéleményt. Az akkori szabadságeszményüknek megfelelően a határokat akarták lebontani, radikálisan újraértékelték a hagyományt, és merészen új megszólalási módokat, formákat, nyelvet kerestek. Ladik Katalin főleg az expresszív és a gnómikus szabad vers, a szürrealizmus, valamint a mitologikum és a folklorizmus felé tájékozódott, ahogy a Ballada az ezüst bicikliről (1969), az Elindultak a kis piros buldózerek (1971), a Mesék a hétfejű varrógépről (1978), az Ikarosz a metrón (1981), A parázna söprű (1984) cíAz írás utószónak készült a költőnőnek az AB-ART Kiadónál rövidesen megjelenő versválogatásához. - A szerk.