Irodalmi Szemle, 2012

2012/6 - SZEMLE - Pécsi Györgyi: Ladik Katalin legszebb versei (tanulmány)

Ladik Katalin legszebb versei

67

mü kötetei jelzik. Nem egyszerűen a századelő avantgárdjának az elemeit újította föl, előkelőén finom mozdulattal a kommunikáció formájának egészét tágította nagyra. Mindenekelőtt elhíresült performanszaival. Performanszaival korántsem biztos, hogy meghökkenteni vagy újítani akart, ellenkezőleg, inkább valamiféle ar- chetipikus megszólalási módot keresett. Ahogyan a civilizáció születésekor, a történelem előtti időkben a költészet sem vált még szét szöveg-, hang-, mozdulat-, látvány-, hatás- és rítuselemekre, performanszaiban úgy kísérelte meg Ladik Katalin is a mi korunk kommunikácós környezetében érvényes és korszerű módon, egyetlen kommunikációs aktusba újra összefogni azt, ami eredendően és természete szerint is egy. A pódiumokon erőteljes hang- és mozdulateffektusokkal előadott művei ekképpen nem szöveges verseinek egyszerű „színpadiasított” adaptációi, hanem mindenkor új, más természetű és más mélységeket megszólító önálló művek.

Nem állítom persze, hogy a performansz az archaikus „modem kori” megfelelése lenne, de költő szimbólumokkal mélyen átjárt költészetében ez az értelmezés is érvényes lehet, hiszen elemi módon érinti költészetét a mitológia is, és a folklór is. De persze Ladik Katalin a folklór elemeinek a fölhasználására is szokatlan megoldást talált - főleg — korábbi verseiben. Az 1960-1970-es években, a magyarországi költészetben a Nagy László és Juhász Ferenc nevével zajló költészeti forradalom igen erősen kapcsolódott a népköltészethez. Ladik Katalin azonban nem megőrizni, áthagyományozni akarta a népköltészeti örökséget, hanem nyersanyagként, inspirativ módon felhasználni saját költői univerzumának gazdagítására, azaz új élettel megtölteni, „barbár kata aki egy varjúval / él egy tető alatt / mintha száz élete volna / citromot dobál a kútba” - tagadhatatlanul ott lüktet ebben a négysoros remeklésben is a magyar népballadák tragikuma, azok szimbólumai fölismerhetők, de itt nem a folklór szürrealizmusa, hanem az avantgárd szürrealizmusa rendezi a verset.

Mekkora a folklór teherbíró képessége, meddig terhelhetők a folklórelemek, és mennyire rugalmasan nyitott, mennyire befogadóképes a szürrealista szabad vers vagy prózavers, s ezek ötvözése káoszba vezet-e, avagy felszabadító derűvel új távlatokat is képes megnyitni - kérdezi a versben a költő. „Ült a lány a kéményen és őrizte a holdat. Szakít egy lyukat a harisnyáján, világosság támad. Azt hitte, a hajnal hasad és lehunyta a szemét. Csak erre várt a sáska. Kinyitotta a fiókot a lány combjában, és egy üde, fehér villanyégőt szagolt meg” (Hogyan lopta el a sáska a holdat). Folklorisztikus és technikai szimbólumok, életszerű realizmus és mágikus erotika úgy keveredik itt egymásba, hogy rajtaveszne az olvasó, ha le akarná fordítani a maga pragmatikus nyelvére a verset. Mert a költészetnek az is alaptermészete, hogy nemcsak képekben láttat, hanem szimbólumokban gondolkodik. A szimbólumban a kép elszakad eredendő jelentésétől, s minél inkább elszakad, s minél több új jelentéssel gazdagodik, annál erőteljesebb, és persze, annál rejtélyesebb, föl- fejthetetlenebb lesz.

S innen már csak egy lépés az abszurd és groteszk gnómák, gnómikus versek felé, amelyek szintén karakterisztikus jellemzői a Ladik-lírának. Ezeknél a versek