Irodalmi Szemle, 2012
2012/1 - IRODALMI SZEMLE - Szalay Zoltán: A nagymester (novella)
40 Szalay Zoltán mindenhez ért, sok mindenben járatos, mondta. Mag Amold képtelen volt bekapcsolódni. Az volt az érzése, teljesen megzavarodott, bámult kifelé az ablakon, a vonat mintha nem is haladt volna, az idegennek meg be se állt a szája egyetlen pillanatra sem, csak áradozott magáról, a szerteágazó tehetségéről. A kalauzok nem jöttek vissza, a vonat pedig nem állt meg egyetlen állomáson vagy megállóhelyen sem. Amikor fékezni kezdtek, Mag Amold furcsa szorítást érzett a mellkasában. Az épületek odakint kezdtek ismerőssé válni, s egyáltalán, a szagok, mintha kiszellőzött volna belőlük a tömény nyomor. A halott öregasszony piszkos, fehér gúnyáján apró kis tetvek kezdtek mozgolódni. Az idegen tovább beszélt, de Mag Amold már nem figyelt oda. Még a legszerencsétlenebb kaland is jól kell, hogy végződjön, biztonságos hazajutással, gondolta szorongva. Ahogy egyre lassabban haladtak, s begördültek Mag Amold városának vasútállomására, Mag Amold felállt, és az ablakhoz húzódott. Nem nagyon akart hinni a szemének. Nem törődött már az idegennel, a szerelvény fékjének bizsergető hangját hallgatta ellágyulva. Mielőtt dobogó szívvel elhagyta volna a kupét, utastársa a kezébe nyomott egy névjegykártyát, talán még szüksége lehet rá, mondta. Alig lépett le a peronra, a vonat azonnal továbbgördült, senki nem szállt se ki, se be, Mag Amoldon kívül. Átvágott az állomásépületen, s csak a város hűvös estéjébe vetve magátjutott az eszébe a névjegykártya. Ilyet még nem látott: nem állt rajta sem cím, sem telefonszám, csak ennyi: Florian Barna, nagymester VILÁG VÉGE. megjósolták a világ végét s én <ol írom a naplómba: gy üstökös ...bozontos vörös zseni — al edik felénk, aki nincs tisztában a világmindenség etikettje vél. Annyira haragszanak rá néhány un, hogy már égi varangynak nevezik. Csak nehány repülőgép szállana föl, mint ahogy hajókról elindulnak a mentőesónakok a szerencsétlen* ség pillanatában, és elsülyednének a levegőben. Minél tovább gondolkozom rajta, annál kevésbbé találom félelmesnek. Ha most kiütéses hagymá/l kapnék. fiz borzasztóbb lenne. Mert az egész, nem jelentene többet egy-egy ember számára, mint u saját halálát. Hiszen halálos ágyunkon mindnyájan azt érezzük, hogy vége a világnak. Aztán nézetem szerint u halál sohase jöhetne szelídebb formában. Az. a félelem. amit máskor egy ember visel el. most ezerötszáz millió részre oszlana, ahány ember él a föld hátán. Talán nem is jutna mindenkinek elegendő adag ebből a keserű méregből. De az emberiség is megsemmisülne, fis azután ? Csak emberek vannak. Péterek. Jánosok, az emberiség csak 212 papirosíogatorn. Péterért, Jánosért kár. Az emberiségért nem kár. A föld pedig tovább rohanna fi maga utján. Még csak le se csavarnák világitó lámpását, a napot. Szikrázó fényben égne tovább az üres színpad és vége lenne az előadásnak A pesti ember pedig megkérdi: előadás után melyik kavéházban találkozunk V Két oldal Kosztolányi Dezső Tmtkjának első kiadásából (Kner Izidor, Gyoma, 1916).
