Irodalmi Szemle, 2012
2012/6 - UTAK, TÉZISEK - Fried István: Tézisek Kelet-Közép-Európáról (tanulmány)
56 Fried István ta szemléletet elfogadtatni (Havel, Mrožek, Örkény, Róžewicz). Megemlítendő, hogy Márai Sándor műveinek cseh és lengyel sikertörténete sem teljesen analóg a nyugati befogadás eseményeivel: a lengyeleknél például A gyertyák csonkig égnek iránti érdeklődést elősegítette az ún. Galícia-regények Monarchia-megidézése; a katonaiskola mindhárom irodalomban szerephez jut, a századfordulón tematizálódott szétesés, a nyelv elégtelenségének élménye nem kevésbé a közös ihletkörre utal vissza. A magyar Švejk-recepciónak is megvan a maga külön története; a magyar olvasókat a legcsekélyebb mértékben sem zavarta a cseh regény messze nem egyértelmű magyarságképe: s minthogy a Hasek-mű a Kafka-regényekkel az ellenkező pólusra tétetett, a magyar - és hosszú történettel rendelkező - Kafka-recepció mintegy a személyiségfelfogások analóg hatását jelezte, főleg a cseh és lengyel (Bruno Schulz) irodalmi viszonylatokat figyelembe véve. Itt jegyzem meg, hogy mindhárom kultúrában mellőzhetetlen tényező a „hazai” németség közvetítő tevékenysége: a 19. században a prágai Ost und West, a 20. században a Pester Lloyd, illetőleg a Prager Tagblatt meg a Prager Presse bőséges anyagot kínált a magyarul, csehül nem tudó érdeklődőknek (az 1840-es esztendők pesti német sajtójában J. K. Tyl-elbe- szélést olvashattak az olvasók), az egymásról alkotott ismeretek „lingua francá”-ja a német volt, a budapesti, a prágai, a krakkói német nyelv nem csekély árnyalatában különbözött a bécsitől, a berlinitől vagy a zürichitől. A példák, az esettanulmányok a végtelenségig szaporíthatok: annyi legalábbis elfogadhatóvá tehető, hogy az egykori három középkori királyság kultúrájának reprezentánsai közvetett vagy közvetlen ismeretekkel rendelkeztek egymásról, ezek az ismeretek számos esetben a kiemelkedően fontos fordításokban realizálódtak (a 19-20. század fordulóján például a magyar müveket csehre adaptáló Vrchlický az egyik legtöbbet magyarra fordított költő);" az olvasóközönség és még inkább a kritika recepciója azt látszik igazolni, hogy ezek a fordítások ritkán hatnak a meglepetés erejével; az feltételezhető, hogy a fordítások kiegészítik, kipótolják a nemzeti irodalom esetleges „üres hely”-eit;; az ismerősség érzésével fogadja az olvasó meg a kritika a müveket, az irodalomtörténet pedig a feltáró munka folyamán nem győz rácsodálkozni a mind inkább fólbukkanó párhuzamosságokra, a tudatosodott vagy rejtett - mert a politizáló tendenciák által elfedett - hasonló gondolkodásfolyamatokra. Az induló tézisekhez visszatérve, még egyszer hangsúlyoznám hogy „köztes” kulturális-művészeti tér Kelet-Közép-Európa.12 Ez a köztesség egyben nyitottságot tételez föl: talán nem árt figyelmeztetni, hogy a 19-20. század „krizeológiá”- ja is itt született meg, azokban a nyelvileg, a mentalitást tekintve, a kulturális előfeltételezéseket is számba véve sokszínű városokban, mai szóval élve „hibrid kommunikációs terek”-ben,13 amelyek egyfelől lépten-nyomon, akarva-akaratlanul voltak kénytelenek a világ elé tárni, közvetíteni a nyelv- és személyiségfelfogásokban alakot kapó, egyetemes szorongássá később növő elbizonytalanodást, azt nevezetesen, hogy az én - Freud felismerését nem korlátozva a személyiségre és a század
