Irodalmi Szemle, 2012
2012/6 - UTAK, TÉZISEK - Fried István: Tézisek Kelet-Közép-Európáról (tanulmány)
Tézisek Kelet-Közép-Európáról 55 zösségek lehetségességét tette meg eséllyé, a (történelmi) valóságban, nem utolsósorban a neolatinitás poézisében, szinte kizárólag a „dunai” együttműködés során jutott el a konkrét realizálódás kísérletéhez, a 18. században a rendkívül szoros tudóskapcsolatok segítségével vezetett el a nemzeti mozgalmak első fázisához, egyben a szlavisztika és a fínnugrisztika megteremtődéséhez. (Beszédes példa, hogy Jozef Dobrovskýról nem csupán mint a szlavisztika egyik „atyjá”-ról, hanem mint finnugristáról is készültek igen fontos tanulmányok.)5 S bár a 19. században a hatalmi politikai érdekek inkább - például - a cseh-magyar ellentéteket tudatosították, szellemi területen a középkori királyságok területén a regionális szellemi közösség kevésbé elméletileg, mint inkább müvekben, irodalmi irányok feltűnő párhuzamosságokban és erősítő tényezőként: irodalmi-művészeti kapcsolatokban jött létre/’ Igaz, a Habsburg Monarchia föderatív átalakítását célzó tervek - Kossuth Lajosé, František Palackýé - a méltányosabb politikai rendezés igénye mellett is az előtérbe állították, méghozzá meglehetősen látványosan, az ellentéteket. Mindez azonban nem gátolta meg a szellemi élet képviselőit abban, hogy egy szellemi Kö- zép-Európa érdekében ne munkálkodjanak. Ismétlem, ennek szükségességét szórványos előzmények után a 20. század irodalmi eseményei igazolták vissza. Az, hogy a magyar modernség címszereplőjéül elfogadott Ady Endre költészete a nemzetiségi kérdés radikális megoldását sürgette, verseiben, publicisztikájában a közös közép-európai sorsról töprengett, népek és kultúrák egymáshoz közeledését, közelítését szorgalmazta, csupán egyik és nem bizonyosan legfőbb oka annak, hogy költészetének visszhangja7 nem az osztrák, német, francia stb. irodalomban található, hanem a szlovák (Roy, Krčméry, Lukáč, Smrek stb.), a horvát (Krleža), a szerb (Cmjanski) és a román (Goga) költészetben, ugyanott talált értő fordítókra (a német irodalmak közül az erdélyi szászban!),“ mivel a cseh és a lengyel modernséggel párhuzamban a szecessziós, a késő szimbolista, helyenként már az expresszionizmust előlegező lírája, szerelmi és (nagy)városi költészete, a német irodalomtól eltérően francia orientációja (Baudelaire és Verlaine), a historista-eklektikus, romantizálóan nemzeti költészetfelfogásokkal szemben egy új közép-európaiságot, új - korszerű -, kihívó, költői nyelv- és müvészetszemléletet hirdetett meg. Az avantgárd kezdemények hasonló módon osztották meg a cseh, a lengyel, a magyar művészeti közvéleményt, és Közép-Európa visszaperlésének szándéka mindenekelőtt cseh, magvar és lengyel „disszidens” értelmiségiek révén fogalmazódott meg (Kundera, Michnik, Komád)/ Korábbra visszatekintve: a történelmi tematika az irodalomban, a festészetben, a zenében szintén egy cseh-magyar-lengyel párhuzamos gondolkodást jelez (ehhez a horvát és többé-kevésbé a szerb és a szlovák törekvések is hozzátehe- tők), Sienkiewicz, Jirásek10 és Jókai Mór cseh, lengyel, magyar, horvát, szlovák és jórészt román sikere érzékelteti, hogy miféle történelemfelfogások irodalmi formája, regénytípusa volt, és bizonyos mértékben még ma is közvéleményformáló. S ezek ellenében egyfelől a groteszk és az abszurd „szabadságharca” a nemzeti sztereotípiák, az auto- és hetero-image-ok ellenében miként igyekezett egy másfaj-
