Irodalmi Szemle, 2012
2012/6 - IRODALMI SZEMLE - Tandori Dezső: Életembe csak életem fér (esszé)
Irodalmi szemle £ sí TANDORI DEZSŐ Életembe csak életem fér Szőttes A székek a téren mintha a hullt lomb lennének, lenne, megyek. Jegyzetelek fejemben. Egy kis füzet van táskám oldalrekeszében, oda írok föl ezt-azt. Szeretem a szőlőskerteket nézni, nincs büníigytörténetük (általában), nem kell lezárnom az adást, mert hogy hirtelen (eleve nem) érdekelnek a szereplők — a világ szereplői a történetek - a világ történetei -, a kereplők - a világ kereplői —, a szeplők már inkább érdekelnek a szőlőfürtökön. Nix összefoglalni! (Nem tudom, mire gondolhattam.) írok, és hirtelen az van: nem írok! Én aztán nem írok, én aztán nem. Egyáltalán nem akarok csinálni semmit, jó, nem az, hogy én ilyet mernék mondani, gyávaságba nevelt a történelemnek nevezett akármi 1945-től fogva, nem merem én igazán mondani, hogy nem akarok én csinálni semmit, mondom, írom gyáván, mondom, ezt írom gyáván, hogy csak azt írom, amit mondok, dehogy merek én felvállalni egy ilyen bátor dolgot, velem azonosat, még hogy nem akarok csinálni semmit (nem akarok!!!!), azt írom, most épp így, érzek (és igazam van!), és alig mondok többet, mint hogy alig, hogy ilyet érzékeltetek, hozzáteszem gyáván, a pimaszság is gyávaság ugyanis: „Nem akarok én semmit se csinálni azon túl, amit még úgy valahogy csinálni akarok.” Az úgy valahogy a tehetésemhez képesti legjobbat jelenti. (Mégiscsakarrafogszgondolnigyáván, írta Babits, ez... mind... mire?)
