Irodalmi Szemle, 2012

2012/5 - ISTEN ÉPÍTŐKOCKÁI - Fried István: Kétnyelvűség, többkulturáltság Kelet-Közép-Európa irodalmaiban (tanulmány)

Kétnyelvűség, tobbkulturáltság Kelet-Közép-Európa irodalmaiban

71

ban létezik - számottevő eltéréseket mutatnak, valamennyien ugyanazt az utat járták volna végig, a nyelvemlékektől a ma is beszélt köz- és irodalmi nyelvig, differenciált irodalomig. Noha tipizálni lehet mind a nyelvteremtéseket,6 mind a nyelvi nacionalizmus változatait, mindezekkel szemben a két- és többnyelvűség eseteit; meg lehet különböztetni, mely nyelvi és irodalmi kultúrák kapcsolódnak szorosabban egymáshoz, mint a többi, messze nem bizonyosan „nyelvrokonsági” alapon, még kevésbé bizonyosan a genetikus kontaktusok révén. A kétnyelvűség „jellege”, társadalmi/irodalmi gyakorisága nem kevésbé eltérő képet fest föl. Kiegészítésül megjegyzem, hogy még ott is kultúra-átszövődésekről adhatunk számot, ahol a közvetlen érintkezéshez közvetítés - a térségben lingua francaként használt nyelv - szükséges, ez Kelet-Közép-Európában többnyire a német nyelv (és irodalom, különös tekintettel - a névsor inkább jelzés, nem lesz teljes - Herder, Schiller, Wieland, Goethe, Heine, majd az expresszionisták befogadására, illetőleg a másodvonalbeli német nyelvű prózának az anyanyelvi irodalmakba való áthonosítására kerül sor, valamint kiemelten fontos Kotzebue színmüveinek nemzetiesítése, mely mindenütt szinte azonos módszerrel történik); a német nyelv és irodalom többcentrumúsága révén integrálódik a kelet-közép-európai szöveguniverzumba, ott létrehozván saját variánsait, az alábbi tényezőktől függetlenül:

1. mely irodalmak, kultúrák között közvetít;

2. mely nyelvi kultúrákkal mely területen mutat kölcsönhatásokat;

3. a német nyelv és irodalom miképpen illeszkedik városi/kisvárosi intézményein keresztül a vele együtt élő lakosság nyelvi/nemzeti törekvéseihez?

Jóllehet közvetlenül vagy közvetve kapcsolódik az osztrák és a német nyelv és irodalom alakulási irányaihoz, nem feltétlenül tesz maradéktalanul eleget azok elvárási horizontjainak, és ritkán feledkezik meg arról a kulturális kontextusról, amelyet szolgál, amely közvetítési igényeinek eleget tesz. Ezen a helyen jegyzem meg, hogy a kelet-közép-európai német (nyelvű) irodalmak egyfelől a régióspecifikum reprezentánsaiként funkcionálnak, másfelől az egyes „nemzeti” irodalmak peremén helyezkednek el. Olyan értelemben, hogy a 19. század kezdetétől a regionális kultúrában addig betöltött szerepre kérdeznek rá, s mind jobban vannak kitéve részint önkéntes, részint erőszakos asszimilációs törekvéseknek. Ezzel párhuzamosan nem pusztán a „helyi”, a szorosabb értelemben vett földrajzi közelségből következik a régiónkra jellemző kétnyelvűség. Az ország/nemzet kontextusában tetszik föl a centrum és a periféria kapcsolata, egyúttal a 18-19. század fordulójától az addigiaktól eltérő módon, hangsúlyosabban, irodalmi müvekben motivikus tényezővé lesz, s e kapcsolat különleges rétegzettsége egyre újabb formáit alakítja ki a két- és többnyelvűség, valamint a többkulturáltság jelentéslehetőségeinek. Ugyanis a tudatos részvétel két (ritkán három) irodalomban kerül az előtérbe, szemben a korábbi századok hasonló jelenségeivel, amikor a régió vegyesnyelvüsége, e vegyes- nyelvűség mögött munkáló többkulturáltság az irodalomban adekvát formára, kifejezési lehetőségre lelt az irodalomban. A kicsengő 18. század periódusában lesz