Irodalmi Szemle, 2012
2012/5 - ISTEN ÉPÍTŐKOCKÁI - Fonod Zoltán: A modern magyar irodalom elkötelezettje II. (tanulmány Grendel Lajos pályakezdéséről)
46 Fonod Zoltán léletében, megoldásaiban kitűnő írás." Olyannyira, hogy az olvasó azt is megbocsátja a regény írójának, hogy érezni még müvén a mesterek hatását: Grendel egész eddigi termésén leginkább Karinthy Frigyes szemlélete, elmés-ironikus stílusa érződik.” Mi több, Szeberényi szerint „Cortázar álomképeivel, a kafkai szorongásokkal, Mészöly Miklós világlátásával és írásművészetével, Örkény iróniájával és groteszk látásmódjával gazdagodva válik sajátosan grendelivé” a regény.’ Egyébként annyi könnyedség, elegancia, a „kisemberi sors példázatai”, meg „pikantéria” és magatartásbeli furcsaságok „ejtik rabul” itt az olvasót, hogy alig hiszünk a szemünknek, hogy mindezt egy fiatal, „írói sorsra” kárhoztatott halandó követte el velünk. Fontos ez azért is, mert adósságunk volt és maradt, hogy felmérjük a magyar valóságot, és néven nevezzük a megélt múltat. Mert bármennyire is igaz Móricz Zsigmond megállapítása, hogy „csak addig ér valamit a halhatatlanságunk, míg élünk”, „a nemzeti (és a nemzetiségi) kultúra fennmaradásának, megőrzésének egyik feltételét mégis az időálló művek jelenthetik”. E téren még az sem lehet az író mentsége, hogy posztmodern regényt írt-e, vagy avantgárdot. A korábban említett beszélgetés során, arra a kérdésre: „Egyáltalán posztmodem írónak tartod magad?” - a válasz meglepő volt: „Engem inkább kineveztek posztmodem írónak, főként az Éleslövészet alapján. [...] meg sem fordult a fejemben, hogy én most egy posztmodem regényt írok - ha már, akkor inkább avantgárdot. [...] Egyébként is: túl sok nálunk a ködösítés a posztmodem fogalma körül! Én Nádas Pétert nagy írónak tartom, de nem posztmodemnek. Esterházy Pétert már sokkal inkább. [...] a Termelési regény egy-két részletét ismertem folyóiratközlésekből, s ha a regény maga nem is, de Esterházy stílusa, »hangfekvése« valóban hatással volt rám. Annál is inkább, mert az ő ironikus, pajzán, tiszteletlen, játékos nyelvezete nagyon a kedvemre való volt.” Még szerencse! Grendel ugyanis - saját bevallása szerint - „alkatilag” idegenkedett a „vallomásos prózától”, mestereitől kevésbé. A beszélgetés során azt is „bevallotta”: „...imádom Krúdy vagy Mándy Iván prózáját is, [...] a mesteremet Mészöly Miklósban találtam meg. Nem mindegy, hogy egy, a pályáját kezdő író mikorra ismeri meg a ma igazi írói habitusát és alkatát. Nálam ez a folyamat lassú volt, és évekig elhúzódott.”'“ Áttételek (1985) cimmel jelent meg Grendel Lajos harmadik (kis)regénye. „Meghökkentő, hogy a regényírásnak nevezett bűvészkedésnek (melyet akár szemfényvesztésnek is mondhatnánk!) még ma is, a mikroelektronika korában is van közönsége.” Önvallomásnak is beillik Grendel Lajos „ajánlása”, mely „.. .dedikálom " címmel a Könyvvilág című folyóiratban jelent meg, 1985 decemberében. Az Áttételek „az értelmiségi közérzet regénye”, az író szerint „a legszemélyesebb” könyve, minthogy a téma vonatkozásában, korábban, a „botcsinálta történész” és a „botcsinálta szociológus” jelzővel minősítette önmagát. Nem vallomás és „nem is regé- nyesített önéletrajz”, amelyet a szerző egyszer az események, leírások, dialógusok „áttételein” keresztül, máskor azokra reflektálva próbál meg kifejezni. A „bukott
