Irodalmi Szemle, 2012
2012/5 - ISTEN ÉPÍTŐKOCKÁI - Fonod Zoltán: A modern magyar irodalom elkötelezettje II. (tanulmány Grendel Lajos pályakezdéséről)
A modem magyar irodalom elkötelezettje 47 idealista” elhatározása, hogy valami „újat és nagyot” alkosson, mindenképpen üdvös cselekedet volt. Nemcsak a narráció - a művészi alkotás elbeszélő része - szokatlan megoldása, vagy az „önmegszólítás” esete, módszere segítette az írót abban, hogy regényével valami „újat” alkosson, hanem a módszerek teljességének az igénye is. Köztük a képszerüség erőteljes alkalmazása is szerepet játszott abban, hogy kövesse és megőrizze a modern magyar próza illusztris alkotói - Ottlik Géza, Konrád György, Mészöly Miklós, Nádas Péter, Esterházy Péter - példáját. Ez az elhatározása tette őt, a regénytrilógiájával (Éleslövészet', Galeri; Áttételek), igazán „befutott” íróvá. Nem vitás, a „babért” az Áttételek című regénye vitte el, merész formai újszerűségeivel, kritikus és gúnyos, ironikus hangvételével és „telitalálataival”. A regény történelmi kerete a hagyományos polgári értékrend szétesését mutatja be. Egyetlen mondat utal arra, hogy a városban valaha „paradicsomi állapotok uralkodtak”, de ennek Hedvig néni, a dédanya „meggyilkolásával szakadt vége, 1914 májusában”, meséli ötven évvel később a nagymama. „A gyilkosságot egy rossz hírű asszony, bizonyos Benyákné fedezte föl. A millenniumi szép idők konjunktúrája idején Benyákné köztéri kurva volt, jámbor, istenfélő, kissé félszeg leányka.” (Talán „izgalmas nővért” is írhattam volna, de nem akartam meghamisítani, félreérteni a nagymama minősítéseit!) Nem titok az sem, hogy Grendel Lajos regénye a nemzetiségi lét vonatkozásában is a számvetés és a lázadás kettőségét, egyén és történelem küzdelmét testesítette meg. „Az Áttételek, azt hiszem, a legszemélyesebb könyvem... Ha van is távolságtartás benne a szerző és az elbeszélő között, ez minimális. [...] Erre a távolságtartásra azonban, még ha alig mérhető is, szükségem volt, nehogy a történet érzelgősségbe fúljon, vagy másfelől, nehogy bizonyos passzusai kinyilatkoztatásként hassanak.” Valóban, ez a müve nem a „vagányság”, hanem az igazmondás és az írói üzenet erejével hatott és hat ma is. Az Áttételek című regény kritikai visszhangja, különösen a magyarországi sajtóban, rendkívül elismerő volt. Jelzés értékű, hogy a hazai magyar kritika lényegében „néma” maradt. Tőzsér Árpád volt az egyetlen, aki egyszerre látta és értékelte Grendel „újító” törekvéseit és „konzervatív” ösztönzéseit, azzal a meggyőződéssel, hogy a „másság/adottság” kérdésében egyfajta elmozdulás mégiscsak van. Aligha volt véletlen, hogy Grendel Lajos trilógiája - Odtienené oblomky (árnyalt töredékek’) 1985) címmel - először szlovákul jelent meg közös kötetben. (Egy évvel korábban, mint a trilógia együttes magyar nyelvű kiadása). A „regényhármas” egyöntetűen kedvező visszhangra talált mind a magyar(országi), mind a szlovák környezetben. Szeberényi Zoltán szerint Grendel „Az egyéni, nemzedéki, nemzetiségi sors- és létproblémáit háromszor, három irányból, hasonló módszerekkel körbejárva [...] kegyetlenül leszámol az egyéni és közösségi illúziókkal, hagyományokkal, irodalmi konvenciókkal, s ezzel végrehajtja a szlovákiai magyar széppróza első jelentős eredményekkel kecsegtető újítását”. Aligha lehet kétséges, hogy Grendel Lajos ezzel a trilógiával alkotói tevékenységének a csúcsára érkezett."
