Irodalmi Szemle, 2012

2012/5 - ISTEN ÉPÍTŐKOCKÁI - Fonod Zoltán: A modern magyar irodalom elkötelezettje II. (tanulmány Grendel Lajos pályakezdéséről)

A modern magyar irodalom elkötelezettje

45

„nemzetiségi tudat bensőséges, ám erősen kritikus szemléletű ábrázolásával erőteljesen egyéni karakterű” íróként jellemzi őt. Persze, ha a hasonlóságok és a különbözőségek - meg az egyediség! - kérdésében eltérések, másságok is akadhatnak, a „végső” leszámolás vonatkozásában azonosulhatunk azzal a meggyőződéssel, hogy Grendel Lajos „könyörtelen racionalizmusával, távolságtartó iróniájával” a kisebbségi „magyar irodalom egyik alapkövét alkotta meg” Szlovákiában.8

„Kallódó figurák életének összekuszálódott szálaiból rajzolódik ki előttünk az utóbbi évszázad történelme, amelynek tanulságai - akárcsak a könyvből megismert emberi életeké - nem egyértelműek” — olvassuk a Galeri borítólapján. A regényben könnyed eleganciával oldja meg az író a megtévedt emberek, nagyvárosi fiatalok és öregek, „a megtévedt nemzedékek gondjait a történelmileg és erkölcsileg pusztuló kisvárosban”. A „kallódó” figurák gubanca, a harag napja, meg a főhős {EL) bölcsessége tárulkozik elénk, a megváltó gondolattal: „tetten kell érni az időt!”, hogy az „élni és élni hagyni” igyekezete, szándéka „lelépje” a „célelvü hazugságokat, képmutatást, kicentizett féligazságokat, álszenteskedéseket”. A gondosan megalkotott regény óhatatlanul segítette annak a szemléletnek a kialakítását, mely a „párbeszéd” szerepét pártfogolta és a prózairodalom megújítását szorgalmazta.

Bohuniczky bácsi, a regény „főhőse”, nem csak azt veszi észre, hogy a városban, ahol él, „két normális embert lát”, EL-1 és önmagát. Az a jövőkép, melyet a kassai ügyvéd fia fogalmazott meg, veszedelmes és riasztó. Eszerint ugyanis a „magyarjövő a németek háborús sikerein áll vagy bukik”. Ha elvesztik a háborút, „Magyarország sorsa megpecsételődik, [...] a győztesek felosztják maguk között” az országot, mint kétszáz éve Lengyelországot. Száz év múlva „hírmondó sem marad belőlünk”. A jövőtől való félelem „az arcukra van írva”, s számolnak azzal is, hogy a „harag napja nyomtalanul elmúlhat”, és a „megalkuvások, a képmutatás, az álszenteskedés, a mindennapos célelvű hazugságok” csak a vesztünket hozhatják.

Nem vitás, Grendel kiváló érzékkel „népesíti” be a múltat, s „tetten éri az időt”. Arra a kérdésre azonban, hogy milyen lesz a jövő (és egyáltalán utolérhető- e?) - nincs válasz. Ami van, az legfeljebb amolyan „céltalan bolyongás” a nagyvilágban, anélkül, hogy - az Ady Endre megidézte a „ló kérdez” esetére gondolva! - keresnénk a választ: „Hová, merre tekintetes úr?” Nem vitás, a „valami van” kényszerével Grendel Lajos kiváló történelmi ismeretekkel - és tapintattal - idézte meg a múltat, ott valahol Palócországban, ahol nem csak Lévai Vilmos volt egész életében egyedül, viszont „rettenetesen megkeserítette a környezetében élők perceit”. „Utoljára az esküvője előtti estén furdalta a lelkiismeret, mert tudta, hogy az éjszakát egy táncosnővel fogja tölteni.”

Igazat adhatunk persze Szebcrényi Zoltánnak a „műfaji találékonyság” kérdésében, miszerint a regénynek tulajdonképpen „nincsenek hősei”, csak szereplői. És kétségünk sincs afelől, hogy „ő maga jelenik meg számtalan alakban”. Grendel könyve ugyanis „minden műfaji találékonysága ellenére is felfedező jellegű, szem