Irodalmi Szemle, 2012
2012/5 - ISTEN ÉPÍTŐKOCKÁI - Csanda Gábor: AZ RMKT mögött (esszé Domonkos István Kitömött madár című regényéről)
40 Csanda Gábor gi, számító, afféle „fekete özvegy” típusú reális alak. Ö az, aki észrevétlenül — a szereplők és az olvasó számára is észrevehetetlenül - beszervezi a két férfit a végzetes kábítószer-csempészetbe. E felől a szál felől olvasva krimivel van dolgunk, melyben a szólamok és a képek egymásba öltése - a francia új regény hasonló „bűncse- lekmény”-regényeinek mintájára - a szándékos figyelemelterelést, magának a (bün)cselekménynek az elhallgatását szolgálja. A színtérre fokozatosan lopakodnak be a vadászat fogalomkörébe sorolható alakok és tárgyak: konkrét vadászok mint szállóvendégek, vadászpuskák és -kutyák, vadászpuskákra emlékeztető nők; fokozatosan megteremtődik egy olyan közeg atmoszférája, ahol bizonyos személyek másokra „vadásznak”, folyik ugyanis a gyanútlan alakok alattomos becserkészése és beszervezése; nem véletlen Skatulya és Szergyó, a két különböző figura egymáshoz közeledése: az író előbb hasonlítani kezd a zenészre, majd fölveszi annak szerepét (maga is csempésszé válik); Szergyó a 13. fejezetben így indul neki a drog- futár szerepnek: „a város úgy zuhant beléd mindenestől, mint az eltalált madár a sás közé a vízbe”. Klassz regény, abban is, hogy nehezen adja meg magát az értelmezésnek. Van olyan olvasata, melyben a test, a testiség, a nemiség, a testek interakciója játssza a főszerepet; ilyen értelemben ez a könyvtest okkal bújt meg elhomályosult nevű társával együtt a Régi Magyar Költők Tára mögött. A test mint alakzat, mint forma végig behálózza a szöveget, s rejtetten (metonimikusan) jelöli azt, ami benne van, amit a mértani kiterjedések (a nőktől a puskákig, a zsáktól Skatulyáig, a nagybőgőig, a kofferig, a koporsóig, a kitömött madárig - megannyi gyanús korpusz) ösz- szefognak a testek színpadán. S persze öntükröző alakzat is a test: A kitömött madár című Domonkos István-regény is korpusz, vélhetően ezt kellene megírnia az írónak, pontosabban ez az a regény, melyet a benne szereplő író nem ír meg (a kitömött madár a cselekmény szintjén a meghiúsult csempészetről szóló kódolt távirat szövege: „mit sürgönyözzek neki? / a madarat kitömték, mindössze ennyit”). A kiterjedéssel, a formával való vesződség a Szergyó üzöttvad-szólamában tudatos írói technikaként jelenik meg, s a magára reflektáló születő-vajúdó nyelvben ölt testet: „ezekben az erdőkben még mindig eltévedhet az ember, ezekben az erdőkben még mindig átélheti az ember azt az érzést, ami fa és fa, szikla és szikla, ösvény és ösvény hasonlóságából adódik, és a sötétségből a fák alatt, amikor az ember idegei unszolására, áthúzni, unszolására?, hm, szaladni kezd szikláról sziklára ugorva, időről időre leáll hallgatózni, hogy aztán még sebesebb vágtába fogjon, a nedves avar szaga, az arcát felsebző gallyak még csak fokozzák idegei lázát, kinek, a távolból mintha kutyaugatást hallana, elnyújtott emberi kiáltásokat, mintha valaki a nevét kiáltozná a távolban, valaki a saját nevét?, az ember arra fordul” (kiemelések tőlem — Cs. G.). A szövegtest képéről már szóltam: az atipikusán tördelt sorok közt is vannak atipikus, még beljebb kezdődő szakaszok, egymáshoz képest elcsúsztatott szavak, verzállal szedettek, nagy beugrással tömbösített részek és így tovább, mintegy je-
