Irodalmi Szemle, 2012

2012/5 - ISTEN ÉPÍTŐKOCKÁI - Kulcsár Ferenc: Isten építőkockái (esszék)

Isten építőkockái

33

ben századok óta otthont emelnek, szintén ilyenek: ha ők is - mint Kosztolányi - életük legnagyobb eseményeként élik meg „otthonukat, imaházukat és gondviselőjüket”, az anyanyelvet.

Imatermem, szentségtartóm, jóshelyem

Anyanyelvem, édes imaterem, egyetlenegy szentségtartóm, jóshelyem, az univerzum katedrálisában hová helyezzelek? Tornyosuló, tengerző rejtelmeidben élek, mint örök fák odvábán méztermelő méhek.

Tüzet fúvó, szárnyas lények

Mennyi mítosz, legenda, csoda, mese, mennyi álom és valóság fűzi hozzájuk, a hatalom, a fenség és a dicsőség, a szél, a vihar és a hullám jelképeihez, a lovakhoz az embert. Szobrok, zeneművek, festmények, versek, filmek örökítették meg őket századokon át. Nemes, büszke, titokteli, már-már megistenült alakjukat. Munkában, harcban, vadászaton, versenyeken - mindenütt jelen voltak és vannak. És valamilyen módon mindig a szabadság jelképei, a győzelem és az öröm hordozói. Mondják, a magyar lovas nemzet. S valóban, Álmos párduckacagányos fia, a múltunkat tudó és jövőnket látó Árpád lovak seregén vezette - sokak szerint már Krisztus előtt is itt járt - őseinket ezer évvel ezelőtt a Kárpát-medencébe. Úgy mondják, hogy ménjeiket távoli puszták titokzatos tündére nevelte, fekete sörényüket aranyfésűvel ápolta, s megérintve fehércsillagos homlokukat, mint a hold ezüstje, fénylett mindük szőre. Tüzes szemű, szíjhátú, mokány táltosok voltak, fejük formás és széles, s büszke tartású a nyakuk. Ilyen kékszürke, vércseszín, tarka fakó, veres pej, szeg- színbama és seregélyszürke paripákon lepték el a kövér tiszai réteket, s patáik robaja elől a réti sas riadtan az égbe emelkedett, a nádi farkas pedig fogát csattogtatva menekült a nádasokba.

Már az őskor barlangfestményein is előkelő helyet foglaltak el a lovak. Istenek, héroszok, császárok, királyok, mikádók, szultánok, négusok, hadvezérek dicsőségét ékesítették, és lovagok kívántak - köztük a hírhedt Don Quijote - félelem és gáncs nélküli, eszményi férfiakká lenni általuk, akik „farkastól és ellenségtől” védenek papot és parasztot, özvegyet és árvát az igazság és az üdvösség nevében: lovak repítik Apollón napszekerét; Phaethón, Héliosz Napisten fia a Nap tűz- szekere elé fogott lovait hajtja a csillagok között, kis híján fólgyújtva ezzel a Földet; Perszeusz pedig a szárnyas ló hátán, a Pegazuson ülve szabadítja meg a sziklához láncolt Andromédát; Hadész kocsiját is fekete lovak húzzák, s Mithra, a Nap, a tűz és a villám perzsa istene négy lóval vont szárnyas szekéren halad át az égen. A fáraók és a rómaiak lovak vontatta, villámot jelképező harci szekereken száguldottak, s a babérkoszorús princeps a tömeg éljenzésétől kísérve hajtotta diadalszekere elé fogott fehér lovait a Capitoleum felé; a rómaiak még lovat is áldoztak évente Marsnak, a háború istenének. Szólhatnánk Mohamed Burák nevű lováról, melynek a hátán ülve a próféta felszállt a szent hegyről a mennybe, vagy Nagy Sándor Bu-