Irodalmi Szemle, 2012
2012/5 - ISTEN ÉPÍTŐKOCKÁI - Gál Sándor: Kitágult nap 4. - Egy évszázad; A születésnap; Éjszaka van és telihold (napló és vers)
GAL SÁNDOR Kitágult nap 4. Egy évszázad Április 30-a, apám századik születésnapja. S alig húsz évvel ezelőtt temettük el. Itt van bennem maradéktalanul minden emlékem — élményem, amit megéltem vele. Tény, hogy nem volt sok ünnepünk, ám annál több volt az olyan közös hétköznapunk, amelyet bármikor érdemes fölidézni. Az első, kerítésdeszkából faragott fapuskától a most is nálam lévő, megőrzött hegedűjéig. Meg hogy hány alkalommal muzsikáltunk együtt. A prímás Noszkai úr volt, falunk pékje. Állítólag az 1938-as nagy tűz idején ő mentett ki az égő, sikándriai házunkból... A háború napjaiban pedig vele együtt a pékség udvarán voltam szemtanúja, amikor a becsapódó akna vagy ágyúgolyó félig leszakította egy orosz katona fejét... A nyaki aortából szétspriccelő vér pipacsvörösre festette a havat, a friss kenyerek pedig ezen a havas-véres szőnyegen szanaszét szóródtak... Nem sokkal később mi is telitalálatot kaptunk. Ennek részleteit az Eltemetett világban bővebben leírtam, felesleges ideismételni az ott elmondottakat. A háború utáni nyomorúságban aztán rapsickodtunk papával - akkor még „ídesapámmal” amíg el nem vitték a jáchymovi uránbányába kényszermunkára. Aztán - ahogy megúsztuk a Csehországba való deportálást - együtt dolgoztunk az új „partizánbirtokon” Karván (Partizánské statky). Napszámba jártunk. Közben megtanított szántani-vetni, aztán együtt arattunk két nyáron - ő volt a kaszás, én a marokszedő... Ma is tudok még kaszálni, kaszát fenni, kalapálni, s bennem él a tokmány „kotyogásának” pentaton ritmusa is, a kasza fenésének érces pengésével együtt... Döbbenetes a párhuzamos távolság - közte és köztem... Száz évéből ma már több, mint hetven az enyém is. Anyámtól tudom, mert papa ilyesmiről soha nem beszélt, hogy megjelent könyveinket - Laci öcséimét és az enyémeket is - sorra elolvasta, s magában egy kicsit büszke is volt arra, hogy két író fia van. De igazából Vilma húgom volt a kedvence, ami ugye, természetes! írtam egy verset ennek a száz évnek egy pillanatáról, hogy megmaradjon valami abból az egészből, aki Ő volt, s aki még én vagyok. Tehát: A születésnap ma arra a viharra gondoltam papa századik születésnapodon amely fákat csavart ki tövestől 2011. április harmincadikán és temetőnk sírköveit
