Irodalmi Szemle, 2012

2012/4 - KÖZLEKEDŐEDÉNY - Mizser Attila: Sötétebbik oldal (tanulmány Márton Lászlóról)

64

Mizser Attila

amely a regényben Halász Ignác tulajdona - kiindulópont, különös jelentőséggel bír a fotográfiák beállításának, az ábrázolt testeknek, a kép keletkezési körülményeinek leírása, hiszen ez az, ami a mindenkori befogadó számára hozzáférhető. A sors - amelynek tényszerű leírása folyton elhalasztódik - nem közölhető fényképek által. A fénykép — bár képes megragadni egy esemény döntő pillanatát, amelyet a médium közbejötté nélkül nem tudunk rögzíteni pusztán érzékszerveinkkel19 - kísérőszöveg, magyarázat, leírás nélkül mindig kontextusából kiragadott eleme egy rekonstruálható rendszernek, amelyet a véletlen is befolyásol, emellett sosem tudhatjuk, „[...] miért éppen ezt a tárgyat, ezt a pillanatot választja (fényképezi), aki fényképez, és nem egy másikat? [...] Lehet, hogy a Fotográfia erős, biztos jellé [signe] szeretné felküzdeni magát, így lehetővé válna, hogy egy nyelv méltóságára emelkedjék, de ahhoz, hogy jellé váljon, kiemelésre, megkülönböztető jegyre is szükség van, ennek híján a fényképek csupán elmosódó homályos jelek, nem elég tartósak.”20

A regényben a fényképek apropói egy-egy élethelyzet, szituáció bemutatásának vagy anekdota lejegyzésének. Ezek a fragmentumok azonban nem tudnak koherens egésszé összeállni, például egy nem létező fénykép, egy vizuális „bizonyíték” híján bevezetett szereplő hiátust teremt a történetvezetésben (Regnár Edit, 12., 33-34.); az elégedetlen figura hangot kap és beleszól a cselekmény bonyolításába (Gőz Gaby, 52.); az elbeszélő pedig tartózkodik a felvett szálak összefésülésétől, rangsorolásától: „Mi azonban az eseményeket sem különállóan kidomborítani, sem összefüggések egységes rendszerévé alakítani nem akarjuk. Munkánkkal, miközben az árnyas főutcát próbáljuk átjárhatóvá tenni, egyszersmind azt is érzékeltetni akarjuk, hogy a történetek ugyan visszanyerhetők abból a kárból, amelybe vesztek, ennek azonban ára van: mert minél több a történet, annál világosabban látszik, hogy egészében véve nem történik semmi” (48.).

A regény két főszereplője Gőz Gaby és Róth Aranka, akiknek a jelleméről csak közvetve kapunk információt, sokkal karakteresebb a leírásoknak a korabeli Magyarország, az észak-magyarországi városi rangú nagyközség viszonyait skicce- lő aspektusa. Az egymáshoz lazán kapcsolódó történetek - amelyeknek sokszor a szereplői is felcserélhetőek — a hétköznapok színterén egy multikulturális közeget mutatnak be, amely a különböző társadalmi rétegek, vallási felekezetek, adott esetben - a nevekből erre következtetünk - nemzetiségek együttélése révén alakult ki. Az epizódok azonban nem éppen idilli képet festenek a holokausztot megelőző időszak zsidó-keresztény együttéléséről, előrevetítik a történelmi tényt, amely tapasztalata szerint a két főszereplővé emelt kislány „nem állhatja meg a helyét, mivel rövidesen egyértelművé fog válni, hogy semmiféle helye nincs” (10-11.). A regény nem bonyolódik történelmi tények, vélekedések, a vele kapcsolatos teoretikus kérdések fejtegetésébe, olyan fogalmak, mint haza, szabadság, morál legfeljebb ironikus módon kerülnek elő. Az egyes szereplők sorsának elbeszélése azon a ponton fiiggesztődik fel, ahol valami visszafordíthatatlan következne be, így például csak