Irodalmi Szemle, 2012
2012/4 - KÖZLEKEDŐEDÉNY - Fónod Zoltán: A modern magyar irodalom elkötelezettje (tanulmány Grendel Lajos pályakezdéséről)
A modern magyar irodalom elkötelezettje 53 Grendel Lajos „előélete” persze csak alkalom arra, hogy a honnan - hová kérdésére is megadjuk a választ. írói munkássága kezdettől fogva a modern magyar irodalom lehetőségeit kutattak. Mondhatnánk azt is, nem a múlt volt számára a fontos, hanem a jövő. Nem folytatni akarta az irodalom megszokott, „hagyományos” útkereséseit, hanem a modern kísérletek szerint megújítani azt. Az olvasók figyelmét jogosan felkeltő Fekete szél (1972) című antológiában azonban még hiába keressük Grendel Lajos nevét. Aligha véletlen azonban, hogy az antológia szlovák nyelvű változatában (Biliard na pamäť niekoľkých hrdinov, 1977) viszont már Grendel Lajos neve is ott szerepelt a szerzők között. Novelláiban, regényeiben a megélt sors önéletrajzi elemei lírai-emlékező szándékból eredtek, s azok intellektuális szintje is - ahogy Görömbei András megfogalmazta - „a személyes sors lelki terhéből emelkedett föl, olykor a mítoszig. Ezért látszik nyereségnek Grendel Lajos kísérlete: a közvetlen személyes élményektől elvonatkoztató, objektív bemutatásban megnyilatkozó prózaforma kialakítása”.2 Mert ma is igaz Móricz Zsigmond megállapítása, hogy „csak addig ér valamit a halhatatlanságunk, míg élünk”. Persze, a nemzeti - és a nemzetiségi kultúra fennmaradásának egyik feltételét is az időtálló művek jelenthetik. „Együtt élni e felelősség terhével, kockázatával, és vállalni a minőségi irodalom követelményeit, intő figyelmeztetése ez is a letűnt évtizedeknek, melyek oly szűkén mérték számunkra a valóban sikeres irodalmi alkotásokat.” Aligha véletlen, hogy Grendel, egy 1987-es interjúban, arra a hatásra emlékezett, melyet William Faulkner, amerikai regényíró gyakorolt rá.3 Ezt a pályát követte Grendel a későbbi években is, keresve a modem irodalom lehetőségeit vagy a megújulás módjait. Aligha véletlen, hogy Szirák Péter kismonográfiája szerint Grendel Lajos, egyetemi tanulmányai kezdetén, 1968 őszén, elsősorban a „vélemények pluralizmusát” emliti, valamint azt, hogy Pozsonyban ismerkedett meg „a modem magyar irodalommal és a világirodalommal is”. „Magam dönthettem el, mivel azonosulok, s mivel nem: senki sem akart rám kényszeríteni semmilyen ideológiát” - olvassuk a beszélgetésben, a „nagy átalakulások” hónapjairól. Árulkodó az a megállapítása is, miszerint írói pályája az 1970-es évek elején kezdődött. Nyilván, a már említett versére (Mai próféta) és két novellájára (A teniszlabda', A híd) gondolt, melyek ez időben, 1970-ben jelentek meg, Az Árnyék és diadal című írása (1972) volt a folytatás. Ezt követték különböző műfajú írásai, melyek az ujjgyakorlatok mellett az olvasók érdeklődését és a közvélemény figyelmét is megcélozták.4 Az igazi bemutatkozást a Hűtlenek (1979) című novelláskötete jelentette. Neki éppúgy, mint nemzedéktársainak, nagy előnye volt, hogy ők már szinte „parancsba” kapták a „minőségteremtés” irodalmi igényét és lehetőségét. Bizonysága volt ez egyúttal annak is, hogy a szlovákiai magyar irodalom szüntelen megújulásra képes, és kész lépést tartani az egyetemes magyar irodalom törekvéseivel. Míg az előtte járó nemzedék jobbára a magyar próza hagyományait követte (ideértve a népi és balladai ihletésű, szecessziós jegyeket felmutató Kovács Magdát is), Gren-
