Irodalmi Szemle, 2012
2012/4 - KÖZLEKEDŐEDÉNY - Duba Gyula: „ ...az idő is hazánk” (esszé Örkény Istvánról)
51 ....az idő is hazánk” masak , megalapozzák az idő-haza fogalmát és kiterebélyesítik méretei, mintegy e fogalom anyagiasul általuk. S ami számomra a legtartalmasabb meglepetés: egy, a fogságból haza írt levelében olvasom a falunevet: Verebély. Ismerem, felvidéki nagyközség, már-már városka Nyitra és Léva között, távolabbi Garam menti pátriám! Egy emlékező írásából tudom meg, mi fűzi őt Verebélyhez, már a címe is sokatmondó: ,, Szerelmes földrajz Idézőjelbe tette, jelezve, hogy a fogalmat Szabó Zoltántól vette át, aki viszont, bevallása szerint, Cs. Szabó Lászlótól kölcsönözte. A fogalom és előélete tehát rangos jelentése egyértelmű metafora. Örkény arról ír, hogy bár Budapesten született, a környékre is emlékszik, gyakran jár arra. „Ámde úgy látszik, a nagyvárosok csak mostohagyerekeket szülnek; úgy érzem, mintha csak örökbefogadottja lennék ezeknek az utcáknak, tereknek, bérházaknak... de nincs része gyermekkorom honfoglalásában.” Majd így folytatja, befejezésül, teljes terjedelmében idemásolom: „Verebély (most:Vráble), fele magyarok, fele szlovákok lakta nagyközség a Nyitra-Aranyosmarót-Ersekújvár háromszög közepe táján. Ott éltek anyai nagy szüleim, a Pető-család, s mi négyen, az unokák, ott töltöttük gyermekkorunk minden nyarát, iskoláskorunk minden vakációját, felnöttkomnk húsvéti ünnepeit. Nekem nem a Duna a folyamok folyama, hanem a Verebélyt átszelő Zsitva. Ott az egyetlen vízimalom a földön, s a Malom-tó, ahová fürdeni jártunk, a világ legnagyobb tengere. Kutyánk volt. Macskánk volt. Két hold szőlőnk, s a borospince szellőzőjében gólyapár fészkelt. Galambjaink voltak. Galambdúcunk is volt. Hintónk is volt. Mindenünk volt. Ha pedig a kocsis megengedte, hogy mellé üljek a bakra, s bár a biztonság kedvéért ő is fogta, de kezembe adta a gyeplőszárat, akkor a Nyitra felé vezető kövesúton elindultam valamilyen messzeségbe, valamilyen magasságba, valamilyen világosságba, ahová megérkezni sohasem fogok.”