Irodalmi Szemle, 2012

2012/4 - KÖZLEKEDŐEDÉNY - Duba Gyula: „ ...az idő is hazánk” (esszé Örkény Istvánról)

49

...az idő is hazánk"

le

n soromat sem. Néha olyat is írtam, ami nem volt igaz, de ha ennek tudatában lettem volna, nem írtam volna le.” Az 1950-es évek legelején zajlott Déry Tibor nagyregényéről, a híres-hírhedt Felelet-vita, majd 1954-ben írták Déryvel közösen a Három nap az Aranykagylóban című kisregényüket. A müvet sosem fejezték be, de az életmüsorozat Kisregények című kötetében olvasható. Mindkettőjükre jellemző kortünet! Megérezzük benne a finom iróniát, az író leheletnyi mosolyát a korról, közös munka - Ilf és Petrov módján? eredeti kezdeményezés! Majd Örkénynél írószövetségi elnökségi tagság következik, az 1956-os eseményekben való részvétel, néhány évi letiltás, Déry számára börtön. A háború mellett az Örkényi attitűd számára 1 ényegi történelmi élmény mindez. De életrajzi adalék is, az írói kiteljesedés előjátéka.

Szintén az Ötszemköztböi tudjuk, hogy 1974-ben a rádióban egy irodalmi kerékasztal során Béládi Miklós, Domokos Mátyás, Hermann István és Bodnár György Örkényről - megállapították, hogy „a hatvanas évek kiugróan nagy meglepetésének könyvelték el munkásságodat”, mire Örkény ezt válaszolta többek között: „...én részben most értem be... nekem az íráshoz valamiféle lelki egyensúlyra van szükségem... nekem nyugalom kell.” S hozzátette, hogy sorsa alakulása mellett a nyugalmat nagyrészt a felesége teremtette meg számára, mint háttért, a családi élet nyugalmát.

A „kiugróan nagy meglepetés” pedig részben az egyperces novellákkal kezdődhetett. Örkény általuk lett sajátos irodalmi jelenség! A pontosságra való igénye, tömörségeszménye kiteljesedett. Ösztön ez nála, személyes tulajdonság, talán nem is tudatos cél, hanem az életérzésnek a lényegre való összpontosítása. Nem bírja el a bőbeszédűséget, sem a szószátyár üresjáratokat. S ezt tudja is Örkény. Stílusát jellemezve a nyelvi pontosságot természetének véli. Bevallja, hogy szereti a kijelentő mondatokat, a szikár, egyértelmű stílust, amely úgy követi a lényegi valóság nyomait, mint a vizsla a krumplitoldön megbúvó fogolycsapatot. Ezt a nyelvvel, a magyar nyelvvel indokolja. Vitraynak mondja: „...a magyar nyelv az egyszerű közlésnek, az egyszerű kijelentő mondatnak - amit azóta is a legjobban szeretek -tehát az ítéletnek, az állapotok meghatározásának, a dolgok legrövidebb és legtisztább kifejezésének egyik legszebb eszköze a világon. Azért merem ezt mondani, mert más nyelveket is ismerek, melyek szépségét ezzel nem akarom csökkenteni... Magyarul hazudni sem lehet egykönnyen... maga a nyelv sem bírja el, nem szereti, nem tűri magán a hazugságot... kérdés, hogy mi az, ami egy nyelven természetesen hangzik, ami olyan, mint maga a nyelv. Ilyen értelemben mintha a magyar nyelv az igazság megszólaltatásának legjobb nyelve volna - mondom talán egy kis sovinizmussal.”

Esztétikai minőségként a groteszk látás gondolkodása és szemlélete jellemzője lesz. Azonban nem - vagy ritkán - teszi ironikussá, kritikussá, inkább elmélyíti ítéletét, s mintegy azonosulásra készteti. Figyelemre méltó, ahogy a groteszk fogalmát meghatározza és mint műfajt minősíti. A groteszk a 20. század válasza a 19. századvég békés és bizakodó jövőszemléletére, melyet a műszaki haladás és technikai civilizáció nagyszerű kibontakozása sugallt az emberiségnek. Amire, mint hideg zuhany