Irodalmi Szemle, 2012
2012/4 - IRODALMI SZEMLE - Gál Sándor: Kitágult nap 3. — A nem létező létező; Van minden, ahogy van; A nagypéntek (esszék)
30 Gál Sándor laszt. De arra, hogy: mi volt a kezdet előtt? - semmilyen választ nem találtam mindmáig. Mert: mi volt a teremtés, vagy az ősrobbanás előtt?! Hol volt az anyag, a tér, az idő, az energia - hol volt, s mi volt a ma felettem látható mindenség csillagragyogása, égi képeivel, galaxisok sugárzó fényeivel... Mi volt „akkor” a Hadak Útja? Egyáltalán: a világmindenségben a kezdet előtti állapot létezhet-e, létezhetett-e? Mivel az általunk mért idő — múlt, jelen, jövő - hármas egysége emberi alkotás, így, lényegét tekintve, a Mindenség Teljességében, használhatatlan. Én úgy vélem, s állítom is, hogy ebben a végtelenben egyetlen jelölhető lehetséges létezik - az Örök Most! Az a MOST, amely múlttalan és jövőtelen. Tér és anyag egy teljesség - és mindig jelen idejű! Az emberi értelem legnagyobb tévedése, hogy elhitette önmagával, miszerint a világmindenség emberközpontú. Nem az! És minden eddigi elmélet ezen a tévedésen bukott meg... Végül is az egy-ember számára a „kezdet” kérdése akár elhanyagolható semmiségként is kezelhető. Ennél sokkal félelmetesebbnek tűnik a kérdés, amit már korábban leírtam: hogy van az ember, ha már nincsen? A vég után mire számíthatok(-tunk) egy űri szarkofág néma utasaként?! A föltámadás krisztusi ígéretére, vagy egy új ősrobbanásra? Van minden, ahogy van Legyen holnap! A szilveszteri gondolat örök jelenként váljék folytathatóvá... Hogy merre és hogyan, ebben a pillanatban még nincs bennem semmi bizonyosság. Csak a föladat biztos. De nem most. Majd... Délután a patak mentén sétáltunk. Csodálatos a partok foglalatában a víz sodrása, a partszegélyre ráfagyott jégcsipke-függöny ragyogása, jég-tüze... A fagyos mozdulatlanságban az örök mozgás... Valami, ami megnevezhetetlen, aminek nincs kezdete, s aminek - föltehetően - vége sincsen. Egyszer, régen, a Csendes-óceán fövenyén állva, éreztem valami hasonlót... És most ennél többre nem is telik, van minden, ahogy van. S ez a „van” fáj! De mitől és miért? A minap Kassán is jártam. Eső, köd - és egy nagyváros minden ilyenkor látható szemete. S hogy ma Kassa számomra milyen mérhetetlenül idegen várossá lett. Itthon pedig arról kezdtem gondolkodni, hogy a napokra szaggatott feljegyzéssort úgy folytathatnám, akárha regényt írnék, bár a regény műfaját nem nekem találták ki. Konstrukciója - szerencsére időben rájöttem erre - meghaladja lehetőségeimet. Azonban! Ha a külső és belső eseményeket létezésem megszakítatlan sodrába ágyaznám, egészen érdekes „történet” bontakozhatna ki belőle, sokfelé kalandozó nyúlványaival, eseményeivel, felismeréseivel együtt. A lehetőség iszonyúan csábító!
