Irodalmi Szemle, 2012

2012/4 - IRODALMI SZEMLE - Vörös István: Jóslástan alapfokon - Kiscsütörtök (regényrészlet)

Jóslástan alapfokon

21

lálta. Ahogy a történelemről magyarázott a besütő napfényben, ahogy a rántott sajtot falta diadallal, mintha a legcsodálatosabb ételkülönlegességet fogyasztaná, megmosolyogtató volt. Okoskodását nevetségesen butának találta. Az egész alakot éretlennek. Milyen buták is az ilyen okos fiúk, gondolta, és milyen okos még az az asztalos is, a házmester fia, hozzá képest. Ama délután óta nem ment újra kanárit nézni a pincébe. A fiú köszönését sem igen fogadta. Azt hallotta, hogy tényleg talált állást, sőt a kazánházban már egy kis műhelyt is berendezett magának, ahol fusizik. Persze ez tűzvédelmi okokból tilos lenne, de mindenki szemet huny, a fiúnak pedig már egész sok pénze van. Állítólag nőzik is. Talán ma újra lemegyek hozzá, gondolta Tímea. Nevetnie kellett Boldizsáron, akiről lesírt, hogy fülig szerelmes belé. Mit szeret bennem, gondolta, miközben óvatosan félrehúzta a kezét, mert Boldizsár magyarázás közben már kétszer is rátette. Most úgy húzta el, hogy egy ilyen mozdulatot megakadályozzon, és a már jó úton levő mohó kéz az asztalra koppan- jon. Ha ennyire nem ismeri az embereket, ha ennyire nem ismeri önmagát, és bennem is csak az az idegesítő babakülsőm érdekli, akkor megérdemel egy kis büntetést. Na, nem épp komolyat. Csak megkínzom egy kicsit.

Az asztal körül váratlan csend lett. Az utcán is lefékezett a kék busz, egy néni kelt át előtte járókerettel. A közeli parkból élénk pacsirtaszó hallatszott. Tímea megrémült. Rájöttek, mire gondolok. Zavarában most ö fektette Boldizsár kezére a tenyerét, és egy kicsit megsimogatta. A beszélgetés tovább folytatódott.

Aztán elfogyott az étel, utána még citromos limonádét ittak. Eljött a hazaindulás kínos pillanata. Tímeán kívül mindenki zavarban volt, mert úgy érezték, most dől el, széna vagy szalma. Mármint a dolog közte és Boldizsár között. Persze szalma volt, mi is lehetett volna más, de nem akarta nekik elárulni. Boldizsár remegett az izgalomtól, hogyan lehetne észrevétlenül úgy intéznie, hogy hazakísérhesse őt. Úgy látszik, félt egyenesen megkérdezni. Mi most megyünk, fecsegett nagy segítőkészséggel ez a buta kis pár. Ildit, a barátnőjét Tímea ki nem állhatta, de szívesen másolta róla a leckét. Az osztálykiránduláson egy ágyban aludtak, hogy a fiúkról beszélgessenek, és Ildi már akkor is rengeteg zagyvaságot hordott össze a szerelemről, a jövendő terveiről, meg persze Tamásról. Hogy majd mérnök lesz, maga viszont divattervező, és villát fognak építeni abban a faluban, ahol most is lakott, és ahová az igazi villák egyáltalán nem illettek. Tímea tudta, hogy a lánynak semmi ízlése sincs, reménytelen bármiféle iparművészeti irányra gondolnia, és azt is tudta, hogy Tamás történésznek készül, bár abból talán nem sok lesz, hiszen még az osztálytársa, ez a béna kis pöcs is tehetségesebb nála. Mindezt Ildi nem is sejtette. Az ő szerelme is csak képzelődés volt. Timea hagyta, hogy a végkimerülésig beszéljen, és amikor elaludt, óvatosan megfogdosta a mellét a takaró alatt. Bosszankodva kellett megállapítani, hogy sokkal formásabb, mint az övé. Tamás, ne, nem szabad, nyögte álmában Ildi, ezen aztán Tímeának nevetnie kellett, és szinte rögtön, nevetés közben elaludt.

Már mentek? Én is megyek, nyelvelte gyorsan. A pár megtorpant. És te, Bol