Irodalmi Szemle, 2012
2012/3 - OLVASÓ - Nyilasy Balázs: Arany János balladái a költőiség, az elbeszélő jelleg és a drámaiság tükrében (tanulmány)
86 Nyilasy Balázs sása igényel. Arany a történési és az elolvasási időt balladáiban igen közel hozza egymáshoz. A mücsoport jelentős versei teljességgel tartózkodnak a krónikás beszédtől, a nagyobb időtartamra terjedő történéseket néhány sorban vagy strófában összefoglaló közlésmódtól. Az Arany János-i balladák cselekménye egyébként is gyorsan pereg le. Az egyébként is rendszerint gyorsan lepergő balladákban“' - végtelenül fontos tény ez - a történéseket leginkább „életközeibe” hozó, az emberi, lélektani bonyodalmakat, a történet és a karakterek főbb erővonalait leginkább megjelenítő, magas fokú mimetikus konkrétságot lehetővé tevő narrációs forma, a jelenet dominál. A Szondi két apródja, a Tetemre hívás, a Tengeri-hántás, a Híd-avatás egyetlen nagy jelenetből állnak, de a hosszabb történéssort prezentáló (szaggatot- tabb-hézagosabb) Arany-balladák is jelenetekre épülnek. A törökökkel vívott csata eseményeit elbeszélő Rozgonyiné a férj és a feleség szociálpszichológiai tárgyias- ságú párbeszédével indul, a katonaruhát és a női jelmezt egymásra borító szépasz- szony közelnézeti képével, a talpraesett hősnő és az ügyetlen király évődő szópárbajával folytatódik, s az utolsó előtti szakaszban újfent az uralkodó tehetetlenségét és a grófnő fölényét, tettrekészségét (asszonyos tapintatát) demonstráló dialógussal zárni. Az Agnes asszony első négy strófája a patakparton, a következő négy a tömlőében — s a tömlöc körül - játszódik, a bírósági tárgyalás tíz szakaszra terjed, s a szerencsétlen nőt az utolsó hét versszakban új fent a vizfolyás mellett látjuk, lepő- dőjét motorikusan-rögeszmésen mosva. A folyamatos krónikás beszédet, a távoli lá- tószögü optikát kiváltó közelnézet a hosszabb időintervallumra terjedő, a főhős szerencsétlen házasságát, a legény haramiává züllését, majd pusztulását elbeszélő Vörös Rébékben is dominál. A távolabbról hangzó, történéssort összegző közlés után - „O volt az, ki addig főzte / Pörge Dani bocskorát, / Míg elvette a Sinkóék / Cifra lányát, a Terát” - már mindegyre kisebb jeleneteken s jellemző erejű dialógusokon, megnyilatkozásokon keresztül értesülünk az asszony hűtlenkedéséről, Dani „gyilkosságba eséséről”, majd útonállóvá zülléséről. (A bujdosás, haramiává válás etap- jait különösen érdekes megnyilatkozások, a károgó varjú fenyegető jóslatai színezik át.) Az elbeszélő műfajok narrátora korlátlan úr az információk feltárásának-ho- mályban hagyásának terén; a történetmondó művészi elbeszélést alkotva a megjelenítés és az elhallgatás módozatait is „célszerűen” adagolja. A balladától ismeretesen egyébként sem idegen a homály, a szaggatottság, az intenzitásnövelő elhallgatás. Hogy Arany János milyen „tudatosan” él az elízió, a kihagyás, elhallgatás módszerével, azt az 1855-ben írott Zács Klára egy részletével illusztrálom. A ballada történései a címszereplő, a főúri kisasszony elcsábítása, „megszeplősítése” körül forognak, s a szomorú eset megtörténtéről már a tizenegyedik versszak világosan hírt ad. A költemény tizenharmadik strófájában - a harmadik, utolsó előtti párbeszédes jelenetben - Zács Felicián, a borzalomról még mit sem tudó apa szülői gyöngédséggel faggatja a kétségbeesett Klárát, a leány azonban riadt vonakodással tér ki a vallomás elől. „»Hej! Lányom, lányom! / Mi bajodat látom? / Jöszte, borúlj
