Irodalmi Szemle, 2012
2012/3 - SZEMLE - Dobás Kata: Aranykor - Árkádia - Romlás (Száz Pál: Arcadia)
74 SZEMLE stílusutánzat/paródia, sem nem egyszerű nyelvi bravúr. Az újraolvasás újramondásként is értelmezhető, amennyiben például az aranykor mítoszának újramesélését is felvállalja egy helyen a szöveg: „lm ez hely új Arcadia mi a pásztor béfogadja!” A beszélő természetesen már a vaskor gyermeke, innen tekint vissza a régmúltra: „Nincs új Arcadia, sem penig Arany kor, / Az világ által nem tör az nagy homálon. / Az nagy Erdőben is elveszik sok pásztor, / Egész föld csak rí, mint fílemile ágon.” Az aranykor, valamint Árkádia megidézése egyszerre utal egy végtelenül telített és egy végtelenül kitöltetlen térre. Száz Pál prózája ugyanis az idill okán egy „üres helyre” (is) mutat, s költő-, íróelődjeihez hasonlóan ez az üres (metaforikus) tér éppen hiányával szervezi a történést, jelen esetben leginkább a nyelvet. Talán valami hasonlót érzékel a könyv fülszövege is, amikor azt állítja, hogy „e szövegek tere azonban minden látszat ellenére a létszorongatottság előli menekülésé”. Véleményem szerint e tér azonban nem feltétlenül kizárólag a menekülésé, sokkal inkább a jelen szorongásainak a múlton keresztüli megélése. A múlt azonban, ahogy azt már említettem is, nem nosztalgia, hanem élő és ugyanakkor megközelíthetetlen, elérhetetlen hagyomány, amelynek a felbukkanása még a mindenkori jelen társadalmi jelenségeitől sem függetleníthető. Ez utóbbival hozható összefüggésbe az az érdekes egybeesés, hogy Lövétei Lázár Lászlónak is az elmúlt években jelent meg Arkádia-féle című verseskötete. Szigeti Csaba kritikája e versgyűjteményről értekezvén, az eclogák kapcsán az idillikus világkép és a romlás szoros egységét állítja: „Vergiliusnál pontosan tudható, bucolicái mögött milyen társadalmi hasadások húzódnak meg. Nálunk Zrínyi idylliumaiban személyes érzelmi-egzisztenciális válság fogható meg. Faludi Ferenc feje fölül egy betiltó rendelet elvitte életének terét, a jezsuita rendet, Radnótinál meg... tudjuk. Vagyis az ecloga minimum többnyire, ha nem mindig válság- termék. Lövétei Lázár Lászlónál sincs másképp. Az ecloga az én műfaji érzékelésem szerint a kiszínezett krízis műfaja, a festett álvalóság, amely mögül brutálisan, nyersen előtör a vér, a genny, a szenny. Az ecloga egy a világ lebegő látszatainak tükrei közül.’” Az ecloga műfaja Száznál is megjelenik, Szigeti megállapításait azonban nem csupán a műfaj, hanem elsősorban a tematika alapján érzem relevánsnak az Arcadia olvasásakor is. Megkerülhetetlen téma a könyv kapcsán: a szerelem. Bár látszólag a régies nyelv eltávolítja az olvasótól a szerelmi leírásokat, valójában inkább nyelvi/értelme- zői szakadékokat nyit meg, hiszen a könyvben a legfőbb mozgatórugó a Vágy — vágy a másik birtoklására, vágy az elérhetetlenre. A nyelv erotikus dimenziója is előtérbe kerül ezáltal (ilyen típusú szövegrészekkel bőven találkozhat az olvasó), s úgy tűnik, nem túlzás állítani: az Arcadia ban szinte mindent a vágy - vagy annak hiánya - irányít. Igaznak érzem még ezt akkor is, ha a beszélő így vagy úgy, de folyamatosan a szerelmi vágyban keresi a megoldást, ami teljesen nyilvánvalóan kiszámíthatatlanná * * Szigeti Csaba: Sült tökök hona. http://ujnautilus.info/szigeti-csaba-a-sult- tokok-hona-lovetei-lazar-laszlo- arkadiafele/2/ (Letöltés dátuma: 2012. január 20.)
