Irodalmi Szemle, 2012
2012/3 - SZEMLE - Gyürky Katalin: ízelítő egy „ belső képeskönyv "-ből (Ilma Rakusa: Rengeteg tenger)
SZEMLE 61 adta újabb és újabb közegbe, környezetbe történő integrálódás kísérleteként is felfogható, de már van benne némi „öncél” is: a regény főszereplője igyekszik mindig azt a nyelvet elsajátítani, amelyet a legújabb „lakóhelyén” beszélnek. így felnőtt korára nyolc-kilenc nyelven beszél folyékonyan, azonban egy idő után a rengeteg nyelv ismerete, a nyelvi korlátok, határok azonnali átlépésének képessége (amely hasonlóvá válik az államhatárok átlépéséhez, azzal párhuzamos jelenségként is felfogható), a belső világ kialakításának második lépcsőfokát kezdte szolgálni: az olvasást. Az olvasmányokba, a könyvekbe való menekülést, a klasszikusok akár eredeti nyelven történő olvasását. Vagyis paradox módon a folyton változó valósággal szemben a fiktív világba, mint állandóságba vágyódást: „Másutt járok, amikor olvasok [...] Amikor olvastam, kiléptem az előírt szerepekből. Nem voltam az öcsém gondoskodó nővére, sem a szüleim engedelmes lánya, sem sikeresen beilleszkedett külföldi gyerek (100-101.). Az egyik, sokatmondó, Olvasok, tehát vagyok fejezetcím ellenére sem volt azonban teljes mértékben elegendő és kielégítő a mások által írt történetek befogadása a belső állandóság, biztonság kialakításához. Kellett hozzá még egy lépcsőfok: a saját művészi tevékenységben megtalált boldogság. S itt, ezen a ponton a zenélés és az írás sokáig versengett egymással a főhős életében. A zongoraleckék párhuzamosan zajlottak az irodalmi szövegek létrehozásának próbáival. S Rakusa mindkét művészeti ágnak rengeteget köszönhet, annak ellenére, hogy személyisége megtalálásakor, a belső béke elérésének pillanatában a fő sodor már az írásé, az irodalomé volt. A zenének, a klasszikusok iránti rajongásának köszönheti például a nagybetűs Szerelmet a nála jóval idősebb, nős férfi, az orgonista M. személyében, s nyilván zenei képzettsége segíti mind a mai napig abban is, hogy egy-egy új nyelv megismerésekor először mindig annak zeneiségére, hangzására figyel, az ragadja magával. Az irodalomnak pedig, azaz az olvasásnak, majd az írásnak rengeteg barátot köszönhet, főleg - Leningrádban tanulva, majd később Pétervárra vissza-visz- szajárva - oroszokat, akik az irodalom iránti szenvedélyükkel, más összefüggésben ugyan, de valami hasonlót éltek át, mint a svájci írónő. Amíg ugyanis az oroszok számára az irodalom egyfajta túlélési stratégia volt a szovjet érában: hisz mindazt megadta nekik, amit a hatalom elvett vagy megtagadott tőlük,* addig Rakusa számára az irodalom, az írás szintén egyfajta túlélést: a vándorlásnak, mint az élet metaforájának egyfajta ellenmetaforáját jelenti, a széteső, bizonytalan hétköznapokban a biztos pontot. Azt, amikor a „belső képeskönyv”, vagyis a személyesen átélt események művészi metaforákban fejeződhetnek ki Ilma Rakusa verseiben és szépprózájában egyaránt. {Magvető, Budapest, 2011) GYÜRKY KATALIN Ha valaki arról szeretne még többet megtudni, hogy a szovjet rendszerben élők számára vajon mit jelentett az irodalom, véleményem szerint a világhírű orosz írónő, Ljudmila Ulickaja legújabb, tmágó című regénye nyújtja a legmegfelelőbb tájékoztatást. - Gy. K.
