Irodalmi Szemle, 2012
2012/3 - OLVASAT - Csanda Gábor: Antikvárium III. - Hit, remény, szerencse (esszé)
Hit, remény, szerencse 57 hogy a sok kis agresszív hal komplett megette az öregember nagy halát, csak a váza (only the scelet) maradt. Az utolsó mondatra, a történet hollywoodi tanulságára meg — mely szerint az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet - elegendő időt szántam a felkészülés alatt, megvolt a pusztítani (destroy) és a győzelem (win), az egyiket lehet (can be), a másikat ellenben nem (can be not), s itt világossá tettem, hogy az emberről (man) van szó, nem pedig a halról. Azóta tudom, hogy az érettségi vizsga elnökét is könnyebb elpusztítani, mint meggyőzni. A jó diákélethez szerencse is kell, jó szerencse, semmi más - a jó diák például ennek nem feltétele. Sokszor eszembe jut, hogy a jó szerkesztéshez is kell szerencse, akár azzal kezdve, hogy az ember jó kéziratot fogjon ki, vagy hogy a legkorrektebb szövegben is észrevegye azt az egyetlen taposóaknát, amely valamilyen módon belekerült vagy benne maradt. Na és jó antikváriumi szerzeményekhez is szerencse kell. Plusz a remény, hogy amit hazavisz az ember, annak ott nagyobb haszna lesz, de a kockázat nem nagy: a szerzemény visszavihető, elajándékozható, bárhol, ahol ember jár és olvas, otthagyható. Az angol nyelvkönyv, az English in Two Years csak a fedelét, a gerincét meg a kötéstábla előzéklapjait (régi nevén: béléspapír) tekintve angol (elöl Nagy-Bri- tannia és London, hátul az Egyesült Államok térképével), egyébként orosz. Mármint oroszok által oroszoknak kiadott angol nyelvkönyv, amint a második oldali impresszumában is olvasható a cirill betűs szöveg elején: Anglijszkij jazik za dva goda. A középiskolák 9-10. osztálya számára készült, 1975-ben, százezer példányban. Eszerint a nagy Szovjetunióban is voltak humán gimnáziumi osztályok. Nekem meg jobbat ki se találhattak volna, mint egy ilyen angol-orosz kombinációjú nyelvkönyvet, mert már jó ideje naponta forgatom. Mondjuk, eleinte fanyalogtam, mert azt hittem, az angol nyelv farvizén a szovjetunióbeli reáliákkal lesz csak dolgom (My name is Pete. I live in Lenin Street), de nem: ez a vonal is végighúzódik ugyan a könyvön, de nem arról van szó, hogy csakis arra jó az angol nyelv, hogy az ember - ha történetesen orosz - elmondhassa angolul is, mi a helyzet vele és a Szovjetunióban, hanem ahogy egyre beljebb jutunk, szépen sorra kerülnek az angolok is, például a teázás kapcsán már egy viszonylag korai fejezetben. Az amerikaiak kevésbé, csak Amerika és New York egész röviden, szinte a legvégén (Lesson Fifty-Five), meg egyetlen szépprózarészlet: Jack Londontól; mintha szándékosan, mintha ebben a névválasztásban is a szigetország-központúság volna a mérvadó. Ami angol, az lényegében brit (vagy walesi vagy ír). A nevezetességek mind sorra kerülnek, a Towertől és a Big Bentől kezdve a the British Museum Libraryig, Charles Darwintól Conan Doyle-ig. De még olyan történelmi események is, mint Anglia meghódítása a normannok által (the conquest of England by the Normans; Lesson Thirty-Nine). A könyvnek ezen a tájékán (200. oldal) már azért jól jön a minden szöveg alatt elmaradhatatlan kettős (angol-orosz) szószedet, itt éppen nem érdekes, itt konkrétan az érdekes, hogy az idegen szavakkal úgy-ahogy tisztában levő közép-európai - vagy a más nyelveket is ismerő, vagy latin alapokkal rendelke
