Irodalmi Szemle, 2012
2012/3 - OLVASAT - Ardamica Zorán: Posztmodern gerle? 2. (tanulmány)
52 Ardamica Zorán toztatja a liturgia szövegét, legalább az Úrnak ne kelljen hazudnia: „Én, Schuller Amarilla, esküszöm az élő Istenre, hogy azt a férfiút, akinek Isten színe előtt a kezén vagyok, szeretem.” Ezek után az ifjú házasok ún. bánattáncot járnak, mint régebben a halotti torokon volt szokás. Közben a névházasságról nem tudó násznagyasszony persze mindenáron erőlteti a menyasszonyfektetést. Az életműhöz képest a sütői nyelv alakul legkevésbé, melynek Sütő mindig mestere volt; a nyelvi lelemények, szójátékok, átírások eddig is megtalálhatók voltak darabjaiban, most sincs ez másként (lásd: purdéhalász - szülész, ginekológus; terhességvadászat; hazafias népszaporulat; jó magyar - jómadár; pletykatermelő; bugyi- hugi; levélcsípők; Megrontják a lányomat, és a fejénél kezdik! - értsd meghülyítik stb.). A kontrasztképző regiszterkeverés azonban mintha újabb nyelvi rétegekkel is számolna: „Nem a szerelmed jött! Csak a vőlegényed! Halleluja!”; „Ha tudod, akkor felicsitá! Örvendezzél neki!”; „Násznagy uram gagyája... Da capo al fine!”; „Igyigó, bigyigó! Lesz belőle bugyigó! Rock-and-roll!” A bibliai megszólalás, prófétálás egyre ironikusabb: „...ha nem hisznek a szemüknek, tapogassák meg a vőlegényt, akinek nem hittek az eljövetelében”; „Ella: Akik őt a becsületében mocskolták: liliomfehérségében fogják csodálni és fülesbagoly szemeket meresztenek majd rá, az irigységtől sárgán fognak reá guvadni, mint a tükörtojások. Mondd meg nekik, Mózes, hogy olyan hosszú slájert csináltattam, akasztónak is jut belőle minden pletykás vén cso- roszlya gigájára! Mózes: Ámen!”; „Ti latorfiókák, erkölcstelenségben panírozott nőszemélyek!”; „Ironizálod az intelmeimet? Kitépem a hajadat.” Ezek egyike-másika „színház a színházban”-effektust hoz létre, az abszurd a népszínművek helyzetkomikumával vegyül: „Mózes: És látta Bendegúz, hogy ez a leány miként sepreget, szor- galmatoskodik, öntözgeti virágait, eteti galambjait, látta szüvinek ügyes mazgását, testi mivoltyának lejányi szépségét, ezért úgy gandalta: csakis ez lehet, akit ő régóta keres, csakis ez lehet az ő felesége, és ebben ők ketten megegyeztek, amihez szüleinek beleegyező pecsétjét kérem.” — miközben névházasságról van szó. De található a műben kicsavart kulturális intertextusokba rejtett kritika is: „Húzd rá, roma! Ne gondolj a gonddal!”; vagy „Császároltál eleget, császároljon más is!” A megváltó vőlegény sem Jeruzsálemből jött, hanem Makóról. A Kossuth-nóta hallatán pedig így vélekedik a részegen irredenta magyarokról a román Kémelhárító: „...Ezek mindent Kossuth Lajos kalapjától várnak.” Sütőnél talán legkevésbé megszokott a kortárs városi köznyelv, a rontott frazeologizmusok, illetve szleng és ifjúsági nyelv fokozott használata. Csupán néhány példa: „Sokat időztél ugyan a középdöntőben, de végül olyan sprintbe lendültél, hogy megáll bennem a dobverő. Győztél, hurrá, felicsitá!”; „...mondom magamban, én ezt lyukra húzom, hát minek képzeled magad, egy Tár- zánnak és engemet bőgőmajomnak az erdélyi dzsungelben? Kimászol a vízből a krokodilusok közül és mindjárt halihó meg állati gyülekezés a hősi személyed körül? Hát azt gondolod, strichelek én itt a Maros-parton, befizettél te valahol rám, hogy legeltesd rajtam a szemedet, mint valami lucernásban, és opré-dzsopré letegezel...” - ez a nyelvezet már közel áll a Parti Nagy-féle nyelvhez... A hasonló be
